Hiába vezetett a Félegyháza a Jánoshalma megfordította a mérkőzést

A vendégek az elmúlt bajnokságban a hatodik helyen végeztek a tabellán, de a Magyar Kupában felkerültek a főtáblára. A mostani bajnokságban, az első fordulóban, hazai pályán 2–2 arányú győzelmet arattak, a szintén remek Bajai LC ellen.
A Kiskunfélegyháza csapata, az előző évhez képest teljesen megváltozott. A tapasztalt játékosok elmentek, helyettük fiatalokkal és a Kiskunfélegyháza II-ben játszó labdarúgókkal töltötték fel a keretet. Az első fordulóban nem kis meglepetésre teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a nem titkolt szándékkal bajnokságra törő Tiszakécskei LC II-nek. A Jánoshalma ellen is azt a játékot játszották, mint egy héttel korábban, legalább is az első félidőben.
Az első negyedórában mind a két fél felmérte a másikat, de különösebb esemény nem történt. A 17. percben Kanyó remek labdát adott a bal oldalon felfutó Kurgyis Kevinnek, a csatár az alapvonal közeléből középre adott, ahol jókor érkezett Kanyó és a hálóba passzolta a labdát 1–0. Öt perccel később Solymosi a bal oldalon futott fel a tizenhatostól lőtt, de a lapos labdát hárította Lengyel. A másik oldalon egy jobb oldalról belőtt labdát Szalai rúgott rá, amit Nagy Szabolcs védett. A 36. percben jobb oldalról beívelt labda Szalait találta meg, de ő a kapu mellé fejelt.
A második játékrész elején Karácsony Rajmund a tizenhatoson belül ütközött Nagy Szabolccsal, aki már fogta a labdát, de olyan szerencsétlenül találkoztak, hogy a kapus térde eltalálta a jánoshalmi játékos fejét, aki az ütés következtében elvesztette az eszméletét. A fejsérülés miatt több, mint tíz percig ált a játék, míg a mentő meg nem érkezett. Szerencsére a labdarúgó magához tért, de kórházba szállították. A súlyos sérülés a vendégeket húzta fel jobban, mert egy félegyházi eladott labda után sikerült középre adni a játékszert, Papp pedig két hazai védő mellett és Nagy hasa alatt rúgta a kapuba, 1–1. A középkezdés után Kurgyis több csel után is bejutott a tizenhatoson belülre, onnan lőtt, de Lengyelt találta telibe. A 83. percben szögletet végzett el a Jánoshalma, ami után Jesic úgy fejelt kapura, hogy a labda a felső lécet érintve túljutott a gólvonalon, 1–2. A 95. percben egy jobb oldalról belőtt keresztlabdát Stojanovic lekezelt, majd Nagy Szabolcs felett átemelve juttatta a kapuba, 1–3.
Ezen a mérkőzésen két ellentétes félidőt láthattak a szurkolók. Az első játékrészben a Kiskunfélegyháza, a másodikban a Jánoshalma volt a jobb. Sajnálatos módon egy súlyos sérülés is történt a pályán, ami miatt tizenegy percet hosszabbított a játékvezető, és félő volt, hogy be fog sötétedni. Szerencsére végig le tudták játszani a mérkőzést. Meg kell említeni, hogy a fiatal Kiskunfélegyházi Térségi Sportiskola labdarúgói végig buzdították kedvenc csapatukat, de ez most nem segített, és nem tudtak a hazaiak pontot szerezni.
Palásti Sándor játékos-edző: Az elmúlt héten az első félidőben ült a játékunk és ugyan ez volt most is. Sajnos nem tudjuk befejezni az utolsó passzokat, bátortalanok vagyunk. Ehhez fel kell majd még nőnünk, és el kell telnie jó néhány mérkőzésnek. Összességében az első félidő a miénk volt. A második játékrészben a sérülés rátette a bélyegét a találkozóra. Utána jött a Jánoshalmának az játéka, amit ismerünk, de nem volt ellenszerünk. Az utolsó 20-25 percben mindig jók, mert jó a kondijuk, és bedarálják az ellenfeleiket. A sajnálatos sérülés nekik jött jól, mert megpihentek és felőröltek minket. Bár hozzáteszem, hogy az első gól előtt mi adtuk el a labdát a félpálya közepén, és ha az nincs, akkor lehet, hogy más eredmény született volna. A futballban azonban nincs ha. Gratulálok a Jánoshalmának és mielőbbi gyógyulást a játékosának. Reméljük, hogy nem szerzett semmilyen maradandó sérülést.
Sarok Attila: Az első félidőben nem voltunk acélosak, a második játékrészben hajtottunk, de sajnos lett egy súlyos sérülésünk. Karácsony Rajminak innen is szeretnénk jobbulást kívánni, mert őérte is játszottunk a sérülése után. Mindenki egy lapra tette fel a játékot, és tudtuk, hogy meg tudjuk fordítani a mérkőzést, ez csak idő kérdése volt. Egy jó Félegyháza ellen játszottunk, szerintem a második félidei játékunk alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Kiskunfélegyháza–Jánoshalmi SE 1–3 (1–0)
Kiskunfélegyháza, vezette: Kósa Gábor (dr. Krózser András József, Feigl Gábor).
Kiskunfélegyháza: Nagy Sz. – Solymosi, Kovács L. (Sánta 96.), Hegedűs L. (Karsai 55.), Magny, Molnár E., Kanyó J., Makány, Jókai, Kurgyis K., Balázs B. (Kurgyis B. 93.).
Technikai vezető: Balog Huba
Jánoshalma: Lengyel P. – Gáspár A. (Busa B. 46.), Rádai, Karácsony R. (Ádelhardt 74.), Stojanovic, Jesic, Heidrich, Szabó Sz., Papp D., Mészáros, Szalai.
Technikai vezető: Sarok Attila
Gólszerző: Kanyó 17., illetve Papp 77., Jesic 83., Stojanovic 95. percben.
Sárga lap: Kovács L. 22., Palásti 94., illetve Karácsony R. 62. percben.






