December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 25., 18:00

Megújult az OTP Bank kiskunfélegyházi bankfiókja

Az átfogó felújítást és arculatváltást követően június óta fogadja ügyfeleit az OTP Bank megújult kiskunfélegyházi fiókja a Petőfi téren, amelynek ünnepélyes megnyitóját augusztus 22-én rendezték meg.

Az érkező vendégeket Morvai Szilveszter, az OTP Bank kiskunfélegyházi fiókjának vezetője fogadta. A megnövekedett ügyféltérben a pénzintézet új arculati elemeit kifinomult tervezéssel hangolták össze az 1800-as évek második felében emelt épület adottságaival. A bankfiók látványos eleme az impozáns méretű, hátulról megvilágított városi látkép a falon.

A rendezvényen elsőként Becsei András az OTP Bank vezérigazgató-helyettese köszöntötte a megjelenteket, aki hangsúlyozta: a digitális fejlesztések mellett a pénzintézet továbbra is fontosnak tartja a személyes ügyintézést, tanácsadást. A félegyházi bankfiók felújításakor is ezeket a szempontokat tartották szem előtt. A projekt egyébként a folyamatban lévő fiókfelújítási program keretében valósult meg, ugyanis az OTP Bank tíz évente mind a 300 fiókját felújítja.

Ahogy Becsei András fogalmazott. bár egyre nagyobb teret kap a digitalizáció a bankolásban, vannak olyan szolgáltatások és megoldások, amelyekhez személyes találkozás szükséges. Ilyen például a megtakarítás, lakáshitelezés, vállalkozói tanácsadás.

– Az OTP számára fontos a stabilitás. Ezt alátámasztják az európai rangsorokban elért eredmények is: az S&P Global Market Intelligence 2025-ös rangsorában az OTP Csoport második helyen végzett Európa legjobban teljesítő bankjai között, míg az Európai Bankhatóság stressztesztjében résztvevő egyetlen hazai hitelintézetként, az OTP Csoport a mezőny első harmadában végzett.

A vezérigazgató-helyettes kiemelte azt is, hogy az OTP Banknál 2025-től igénybe vehető a törvényileg biztosított havi 150 ezer forintig terjedő ingyenes készpénzfelvétel belföldi ATM-ekből és postai terminálokról, legfeljebb két részletben.

Barkó József az OTP Bank Kelet-magyarországi Régiójának vezetője arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy a megújult félegyházi bankfiókban alapvetően a tanácsadási szerep érvényesül. Az ügyfélfogadó tér megnőtt, négy zárt tanácsadói irodát alakítottak ki, a pultok pedig egymástól viszonylag távol helyezték el és hangárnyékoló paravánokkal látták el a diszkréció jegyében. A régióvezető rámutatott arra is, hogy ez a bankfiók az utóbbi években négyszer nyerte el a Kiváló Bankfiók címet.

A városvezetés nevében Balla László polgármesteri feladatokat ellátó alpolgármester köszönte meg a pénzintézet és az önkormányzat közötti sokoldalú együttműködést és az ott dolgozók munkáját. Mint mondta, külön örömére szolgál, hogy a felújításnál úgy vették figyelembe az OTP Bank fejlesztési irányelveit, hogy közben félegyháziaknak kedves épület adottságait is szem előtt tartották. Mint fogalmazott, „itt a modern és a régi szépen megfér egymás mellett”. Az alpolgármester arról is biztosította a jelenlévőket, hogy az önkormányzat – ahogy eddig – a jövőben is mindenben támogatja a pénzintézet munkáját és törekvéseit.   

A helyi OTP fiókban letisztult design várja az ügyfeleket: organikus mintában rakott burkolat, tölgy felületek, egyedi design tapéták, kényelmes, változatos ülőbútorok és filccel kasírozott lámpák együttese alkotja az új, otthonos bankfióki környezetet. Az anyaghasználatban és az energiafelhasználásban a kivitelezők törekedtek a fenntarthatósági szempontok érvényesítésére is.

Digitális kényelem

Felgyorsult a digitalizáció, az ügyféligények is megváltoztak, az egyszerűbb tranzakciókat az ügyfelek egyre inkább online végzik. Éppen ezért a bankfiókban a digitális eszközök száma is gyarapodott, így ösztönzik az ügyfeleket az online csatornák használatára és a banki szolgáltatások megismerésére. A fiókban új, innovatív eszközök, interaktív kijelzők, tabletek, digitális aláírópadok is segítik az ügyfeleket. Ezek nem csupán megkönnyítik az ügyintézést, hanem gyorsak és megbízhatóak is.

A fióknál ki- és befizetésre egyaránt alkalmas ATM-et helyeztek el. Ezzel saját vagy bármely, az OTP Banknál vezetett bankszámlára úgy lehet készpénzt befizetni, hogy az a célszámlán a befizetést követően azonnal megjelenik.

Diszkrét tanácsadás

Habár fontos a digitális jelenlét, az OTP Bank tapasztalatai alapján az összetettebb, komolyabb pénzügyi döntések esetén az ügyfelek igénylik azt, hogy beszélgethessenek egy naprakész tudással rendelkező banki szakemberrel. Így a fiókok szerepe napjainkban megváltozott: az egyszerűbb ügyek intézésével szemben a bankfiókok a személyes pénzügyi tanácsadás helyszínévé válnak.

Éppen ezért a megújult fiók a tanácsadói kiszolgálásra helyezi a hangsúlyt, a lakossági és vállalkozói pénzügyekben személyre szabott tanácsadást biztosít.

Népszerűek a megtakarítási termékek, fogyasztási hitelek, de a lakásfelújítás, ingatlanvásárlás pénzügyi kezelése is kiemelt fontosságú az OTP Banknál. A legkedvezőbb pénzügyi megoldás megtalálásában az OTP Bank szakértői készséggel segítenek.

Tóth Timea
(x)
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram