December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 26., 08:00

Mária-napok a Sarlós Boldogasszony Templomban

Ünnepi szentmisékkel, rózsafüzér imádsággal, orgonahangversennyel és búcsúval várja a híveket szeptember 8–15. között a Sarlós Boldogasszony Templom. A Mária-napok a katolikus közösség egyik fontos ünnepi időszaka, amikor a Szűzanya tisztelete kerül a középpontba.

A hagyományokhoz híven idén is megrendezik városunkban a Mária-napokat. Az eseménysorozat minden alkalma a lelki elmélyülést, a közös imádságot és az ünnepi közösségi élményt kínálja a város lakóinak, emlékeztetve arra, hogy a Szűzanya közbenjárása ma is erőt, reményt és vigaszt ad mindazoknak, akik hittel fordulnak hozzá.

A rendezvény nyitónapján, szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján, Szűz Mária születésnapját ünnepli az egyház. Az ünnep arra emlékeztet, hogy Szűz Mária életével és példájával utat mutat a keresztény ember számára a hitben, a tisztaságban és az Isten felé fordulásban. Ezen a napon este 18 órától újmisét mutat be Hódi Dávid atya, ezt megelőzően rózsafüzér imádságra várják a híveket.

Másnap, kedden, a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmiséhez kapcsolódva a betegek kenetének kiszolgáltatását is elvégzik.

Szeptember 10-én Hegedűs Gábor, a Kalocsai Főszékesegyház orgonistája ad jótékonysági hangversenyt 18 órai kezdettel.

A csütörtöki program különleges eseménye az aranymise, amelyet Talapka István apát plébános celebrál.

Pénteken, szeptember 12-án Szűz Mária névnapját ünnepi az egyház, az ünnepi szentmisét Tomaskovity Szabolcs dusnoki plébános mutatja be.

Szombaton a déli órákban Fatimai ünnepi szentmisét tartanak, vasárnap pedig gitáros Veni Sancte szentmise várja a híveket 9 és 18 órakor. A reggeli misében a tanév kezdetéhez kapcsolódóan az iskolatáskákat is megáldják.

A rendezvénysorozat szeptember 15-én 16 órakor búcsúval zárul a Kálvárián, melyet Kullai Attila, a kecskeméti társszékesegyház káplánja vezet.

Borítókép: zarandok.ma

G. E.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram