Benépesült a Gyermekbirodalom

Kicsik és nagyok örömmel próbálták ki az ugrálóvárat és a népi fajátékokat, köztük a különböző ügyességi és társasjátékokat. A sok mosolytól és nevetéstől igazán jó hangulat kerekedett, a nyári szünetben pedig jó alkalom nyílt arra is, hogy az óvodás és iskolás társak újra egymásra találjanak, és közösen játszanak.
A kézműves sátorban igazi vasúti világ kelt életre: a belépéskor kapott jegyet az állomásokon matricával érvényesítették, majd csokoládéra lehetett beváltani. A váróteremben vasúttal kapcsolatos újságokat olvashattak a szülők, a babaterem pedig játékos vonatos szőnyeggel, színes mozdonyokkal és labdákkal várta a legkisebbeket. A nagy fa mozdonyba ülve bárki utassá, vagy mozdonyvezetővé válhatott. Emellett látványos terepasztal és ügyességi játékok, így például sorompóemelés és rakománypakolás is szórakoztatta a látogatókat. A kézműves foglalkozásokon pedig gipsz vonatfigurák, gyurmamozdonyok és papír terepasztalok készültek az apró kezek között.
A délutánon a jókedv és vidámság uralkodott, mindenkit magával ragadott a közös játék és alkotás öröme.
Aki lemaradt az élményekről, annak jó hír, hogy augusztus 20-án reggel tíztől este nyolcig újra kinyit a Gyermekbirodalom, így a gyerekek ismét vonatozhatnak, játszhatnak, alkothatnak, a szülők pedig együtt élvezhetik velük a Félegyházi Napok családbarát hangulatát.
Érdemes lesz a nap folyamán a sportcsarnok parkolójába is ellátogatni, ahol a nagyszínpadon 16.30-kor Kovácsovics Fruzsina énekesnő gyermekműsora szórakoztatja majd a közönséget, még több mosolyt és felhőtlen pillanatot hozva az ünnepi forgatagba.
Fotó: G.E., Patyi Zoltán






