Január 10. péntek, Melánia

Gyula atya: „A gazdag karácsonyi ajándéktól senki számára sem lesz élőbb esemény Jézus születése”

2013. december 22., 01:16
– Minden ünnep annyit ad az embernek, amennyit abba „beletesz”. Aki lélekben készül rá, az lélekben gazdagodik is általa – mondja Hajagos Gyula atya, amikor a karácsonyi ráhangolódásról kérdezem.

– Önnek személyesen mit jelent a karácsony?

– Nekem is, mint minden keresztény embernek, Jézus születésének ünnepét.

– Hogyan érdemes felkészülni, ráhangolódni ezekre a napokra?

– A katolikus egyház azt ajánlja a híveknek, hogy az adventi időt lélekben éljék meg. Ennek
eseményei lehetnek az adventi hajnali misék, amiket minden katolikus templomban tartanak, az advent lelkigyakorlatos beszédek és a karácsonyi szent gyónás.

– Mit tanácsol, hogyan ünnepeljünk?

– Ahogy azt az én egyházam mondja: karácsony kötelező, parancsolt ünnep. Ebből adódóan mindenkinek, aki önmagát katolikusnak vallja, hitből fakadó kötelessége, hogy részt vegyen a karácsonyi szentmisén, és a keresztény közösségben ünnepelje meg a nagy eseményt, amikor Isten elküldte Fiát a világba. Mindaz, ami ehhez a történelem folyamán kapcsolódott, az egyfajta pótcselekvés, vagy kereskedelmi fogás. A gazdag karácsonyi ajándéktól senki számára sem lesz élőbb esemény Jézus születése!

Várunk mindenkit Kiskunfélegyházán az ünnepi szentmisékre, hogy közösen ünnepeljünk, közösen örüljünk annak, hogy az Isten szeret bennünket, és elküldte Fiát.

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram