Árnyjáték és vidám mese varázsolta el a könyvtár látogatóit

Ismét mindenki megtalálta a számára kedves elfoglaltságot a városi könyvtárban. Az alkotni vágyó gyerekek ollót, papírt és ragasztót ragadtak, hogy elkészítsék saját árnyjátékkal működő otthoni miniszínházukat. A munkában közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok is segítették őket. A kis színház színpadán állatok keltek életre: majom, oroszlán, zsiráf és elefánt is szerepet kapott. Volt, aki inkább a könyvtár polcai között olvasgatott, társasjátékozott vagy színezett.
A kézműves munkát és játékot követően a budapesti Károly István Általános Iskola és Gimnázium színtársulatának előadását tekinthették meg a résztvevők. A háromrészes műsor első felében ismert dalok csendültek fel a harmadik és negyedik osztály fiatalok előadásában, többek között Hofi Géza Lazítani és Koncz Zsuzsa Mit tehetnék érted című slágere. Ezt követte Hapci király vidám története, amelyben a résztvevők jelmezbe öltöztek, és együtt játszották el a mese fordulatait: a királyságban eleinte tilos volt tüsszenteni, ám a mókás végkifejletre a tüsszentés már kötelezővé vált. A produkció zárásaként egy különleges hangszeres előadás varázsolta el a közönséget.
A könyvtár szünidei programsorozata hamarosan folytatódik: augusztus 12-én, kedden egy igazi Rumini-kaland várja a gyerekeket, augusztus 15-én, pénteken pedig pöttyös hangulatban telik majd a mese és az alkotás napja.






