Németh Erzsébet Zsóka: Ez a városi elismerés a szövetségeseimé is

– Milyen érzésekkel vette át a díjat?
– Hatalmas szeretettel és hálával köszönöm mindazoknak – a felterjesztőknek, közvetlen vezetőimnek és a képviselő-testület minden tagjának –, akik bizalmukkal megtiszteltek. Felemelő, lélekemelő érzés volt átvenni ezt a városi szintű elismerést. Számomra ez nem csupán visszajelzés, hanem megerősítés is: amit nap mint nap végzek, érték, amit látnak és elismernek. Az általam elért eredmények összehangolt csapatmunkának köszönhetők. Ezért tiszta szívből, nagyon köszönöm a gondnokság összes dolgozójának szorgalmas munkáját. A hivatalban dolgozó munkatársaim nagy tudással, elhivatottsággal rendelkeznek, kivételes egyéniségek, akik mindenben támogatják és patronálják egymást.
– Hogyan indult a pályája a hivatalban?
– 1995. október 9-én kezdtem el dolgozni a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatalban. Akkoriban a Gátéri Művelődési Ház és Könyvtár igazgatójaként tevékenykedtem, amit nagyon imádtam. A váltás gondolata akkor fogalmazódott meg bennem, amikor dr. Fehérváriné dr. Csölle Yvette jegyző asszony felhívott azzal, hogy Ficsór József polgármester úrral közösen szeretnének látni a hivatalban gondnokságvezetőként. A Helyőrségi Klubban végzett közművelődési munkám alapján ismerték a tevékenységemet. Két hónapig mérlegeltem, mielőtt igent mondtam volna.
– Mi segítette a döntés meghozatalában?
– Két dolog is fontos szerepet játszott. Az egyik a családom: a hivatalban kedvezőbb volt a munkarend, mint a délután 12 órától este 20 óráig tartó művelődési házi beosztásom, így több időt tölthettem a gyermekeimmel. A másik döntő tényező szeretett keresztanyám, Németh Lászlóné Franciska volt, aki a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskola gazdasági vezetőjeként dolgozott. Visszagondolva, mintha most történt volna, beinvitált az irodájába és betekintést adott a gazdasági munka világába. Végig kalauzolt a tematikusan mappába rendezett ügyiratain, és bátorított a feladatvállalásra.
– Milyen emlékeket őriz az első munkanapról?
– Soha nem felejtem el: a gyermekeim az utcasarkon vártak. Amint megláttak, szaladtak felém és átöleltek. Ez a pillanat a mai napig elkísér, lelkileg megerősített, hogy jó döntést hoztam.
– Milyen útravalókat kapott otthonról?
– A szüleim sokat adtak nekem. Édesapám mindig azt mondta: „Ha bármit csinálsz, kislányom, tedd tökéletesen, rendesen – vagy hozzá se kezdj!” Édesanyám pedig gyakran idézte: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra”, vagy: „Tempósan, tempósan – ne aludjon meg a tej a szádban!” Már kiskoromban napi feladataim voltak, például bevásárlás, állatok etetése, kertészkedés, takarítás. Édesanyám katonás szigorral ellenőrizte mindezt. Ez a nevelés formált emberré.
– Hogyan alakult a munkája az elmúlt három évtizedben?
– A tennivalókat nem volt kitől átvennem, szépen lassan belejöttem, elsajátítottam az érdekes munkákat. Feletteseim látták, hogy terhelhető vagyok, ezért egyre több és több, változatos kihívást kaptam. A gondnokság csoportjában az év vége mindig az év elejét jelenti: amikor összeállítom és javaslatot teszek az önkormányzat éves költségvetésének készítéséhez. Jelenleg a polgármesteri hivatal, tiszaalpári üdülő, Roma Nemzetiségi Önkormányzat működtetéséhez szükséges dologi kiadásokhoz, továbbá beruházási és felújítási igényekhez teszek javaslatot. A költségvetés elfogadását követően közreműködöm a szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos izgalmas projektek előkészítésében, a pályázat kiírásától a szerződés teljesüléséig. Az előző években érdekes feladataim voltak a kemencei pihenő, Innovációs Központ, Halesz Háziorvosi Rendelő, Városi Ifjúsági Sporttelep (Vasas pálya) és a Honvéd Sporttelep működtetésében. Megbízatásaim közé tartozott Kiskunfélegyháza város finanszírozásában megjelent könyvek, kiadványok, képeslapok bizományi értékesítése, valamint a hivatali gépjárművek igénybevételének logisztikai koordinálása, menetlevelek havi elszámolása.
– Milyen egyéb feladatokat lát el?
– Foglalkozom a kazánház működtetésével, fűtési költségek elszámolásával. Közreműködöm a polgármesteri hivatal ingatlanában lévő üzlethelyiségek rezsi költségeinek megállapításában és előkészítem a továbbterhelésre. Ellenőrzöm az igazolásra benyújtott számlákat, a mennyiségi és minőségi teljesítést. Háromévente vagyonmegállapító leltárt készítünk immateriális javakról, tárgyi eszközökről, készletekről, üzemeltetésre átadott eszközökről. A legszebb feladatom talán a 14 fős fizikai állomány (a takarítók, a karbantartó, a portások, a telefonközpont kezelő, a biztonságiőr) és az irodai ügyintéző, Máté Brigitta munkájának koordinálása, aki mindenben megbízható társ. Külön szeretném megemlíteni Petróczi Anitát, akivel húsz éven át dolgoztam együtt – mindig számíthattam rá, emberileg és szakmailag egyaránt.
– Kikre számíthat a napi munkavégzés során?
– Hosszú a névsor, de mindannyiuknak hálás vagyok. Isten fizesse meg Ódor Lászlónak és a közfoglalkoztatásban dolgozó munkatársainak az önzetlen, szorgalmas segítségét, és hogy pontosan kivitelezték az elképzeléseimet a tiszaalpári munkahelyi pihenő udvarában. Külön elismerésem illeti a városüzemeltetési osztály munkatársait, élükön Juhász Lászlóval. Hálásan köszönöm dr. Alács Miklós jogi, Gáspár Endre és Kis Nándor műszaki, Kisné Drubi Anikó pénzügyi-számviteli iránymutatását, valamint dr. Csuhaj Dóra humánpolitikai segítségét. Hálás vagyok a Városfenntartó Nonprofit Kft. vezetőjének – Tigyi Mártonnak és munkatársainak, köztük Erki Lászlónak és Szemerédi István festőnek –, akik az épület állagmegóvásához járultak hozzá.
– Mit jelent önnek a hivatal?
– Több mint munkahely: a második otthonom. Vezetőim – dr. Faragó Zsolt jegyző és korábban Csányi József polgármester – számomra kiemelkedő, példás vezetők. Mindig lehetőséget adtak arra, hogy kibontakoztassam a kreativitásomat. Közösségünk családias, támogató, egymásra mindig számíthatunk. Számomra a munka maga a tevékeny szeretet.
– Mi tartja motiváltan ennyi év után is?
– Az, hogy munkámnak értelme van. Részese lehetek annak, hogy Kiskunfélegyháza működik és fejlődik. Fontos számomra az igényesség, a rendszerben való gondolkodás, összehangolt csapatmunka és az apró részletek iránti odafigyelés – még akkor is, ha ezek kívülről láthatatlanok.
– Létezik olyan vezérgondolat, ami iránytűként kíséri a mindennapjait?
– Igen, egy idézet a Herkules című filmből: „Királyságot hadsereggel nyerhetsz, de birodalmakat csak szövetségesekkel építhetsz.” Ez az elismerés nem csupán az enyém – a szövetségeseimé is. Mindazoké, akik nap mint nap velem együtt dolgoznak, hogy közösen tegyünk a városunkért.






