Az idei pedagógusnap különleges pillanatot tartogatott Tünde számára: Elismerő Oklevelet vehetett át negyven év kiemelkedő nevelő-oktató munkájáért. Ez az elismerés méltó visszaigazolása évtizedek csendes, de nagy jelentőségű tevékenységének: mindennapi feladatait szívvel-lélekkel végzi, lelkén viselve az óvoda sorsát, közösségét és minden egyes gyermekének boldogulását.

Érdekesség, hogy Tünde sosem járt óvodába gyermekként, hiszen édesanyja otthon tudott maradni vele és testvéreivel. A kisgyermekkor meghitt családi környezete mély nyomot hagyott benne, és talán már ekkor elkezdett kialakulni az az érzékeny, figyelmes természet, amely ma is jellemzi. A pedagóguspálya gondolata később fogalmazódott meg benne, amikor Jászszentlászlón, keresztanyja mellett képesítés nélküli óvodapedagógusként kezdett dolgozni. Ekkor vált világossá számára, hogy megtalálta az útját.

A diploma megszerzését követően 1986-ban a kiskunfélegyházi Bercsényi Utcai Óvodában kezdett dolgozni, ahol azóta is jelen van – ma már intézményvezetőként. Mindjárt a pályakezdéskor segítő, szeretetteljes közeg vette körül, idősebb kollégái biztatták a továbbtanulásra, és megerősítették abban, hogy érdemes a tudásba fektetni.

Tünde hivatásában a legfőbb iránytű a gyermekek iránti mély szeretet és figyelem. Úgy gondolja, hogy az óvodapedagógus feladata sokrétű: érteni kell a gyermekek nyelvén, meg kell érteni a lelküket, és megteremteni számukra azt a közeget, ahol bátran kibontakozhatnak. Külön figyelmet fordít a hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű gyermekek támogatására. Vallja, hogy mindegyikük értékes és fontos, a környezet – többek között a pedagógus – felelőssége pedig az, hogy ezt mindegyikük el is higgye magáról.

Szerinte az óvoda olyan tér kell, hogy legyen, ahol a gyermek biztonságban van, örömmel lép be reggel, és ahol a szülő is bizalommal hagyja gyermekét. Fontosnak tartja, hogy a gyerekeket ne tartsák vissza az önállóságtól, hanem segítő jelenléttel kísérjék útjukon. Ha elesnek – akár szó szerint, akár átvitt értelemben –, ott legyen valaki, aki felsegíti őket, és megmutatja, merre érdemes tovább haladni.

Tünde mindig nyitott volt az új ismeretekre, így két gyermekének születése után további diplomákat szerzett. Az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen kommunikációs, a Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolán pedig pedagógiai ismereteit mélyítette el. A családja és a munkahelye ebben az időszakban is mögötte állt, a sok éjszakai tanulás pedig meghozta gyümölcsét.

2014-ben mesterpedagógus lett, majd 2015-től köznevelési szakértőként más intézmények munkáját is segíti. Péntekenként az ország különböző óvodáiba látogat el, ahol szakmai támogatást nyújt – kedvesen, emberségesen, őszintén. Ezeket az alkalmakat valódi tanulási lehetőségnek tartja, hiszen minden látogatás új élményt és új tapasztalatokat hoz.

A Bercsényi Utcai Óvoda 1930. július 23-án nyitotta meg kapuit. Az első óvónők, Pintér Mária és Szemes Olga fektették le az intézmény nevelési-oktatási alapjait. Tünde vezetése alatt az óvoda megtartotta családias hangulatát, nyitottságát, befogadó szemléletét. Fontosnak tartja, hogy az óvodai életbe ne csak az édesanyákat, hanem az édesapákat és nagyszülőket is bevonják – ennek köszönhetően a családok valódi részeseivé válnak a közösségnek.

Külön öröm számára, hogy több munkatársa is ebbe az óvodába járt, és ma már együtt dolgoznak azon, hogy a következő generációk is ilyen szeretetteljes közegben nőjenek fel. A kollektívában barátságok szövődtek, a munkatársak kölcsönösen megbecsülik egymást, és mindig ott állnak egymás mellett.

Tünde számára a legnagyobb visszaigazolás az, amikor egykori óvodásai visszatérnek hozzá – immár szülőként – és saját gyermekeiket is rábízzák. Ez a bizalom mindennél többet jelent számára. Pedagógiai hitvallását egy Goethe-idézettel foglalja össze: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Fontosnak tartja a kultúra, a nyelv és a néphagyományok ápolását, miközben hagyja a gyerekeket kibontakozni abban, amiben a legjobbak lehetnek.

Az anyaság új nézőpontot adott számára: saját gyermekei révén új dimenziók nyíltak meg előtte, és ezek a tapasztalatok gazdagították pedagógusi munkáját is. Vallja, hogy minden gyermek azonos eséllyel indul, és az ő feladata, hogy ezt az esélyt meg is kapják.

Tünde irodájában albumok, rajzok, fotók és apró kincsek sorakoznak – mind-mind szeretetteljes emlékek, amelyek egy-egy gyermekhez, egy-egy csoporthoz, egy-egy pillanathoz kötődnek. Amikor elballagnak a nagycsoportosok, mindig keresi a következő csoportban azt a szeretetet és csodát, ami újra és újra értelmet ad a munkájának.

Derűs nyitottsággal vallja: megtalálta a helyét, és innen szeretne nyugdíjba menni – onnan, ahol annyi gyermek első mosolya, első verse és első barátsága megszületett.