Fergeteges hangulat és tűzijáték zárta a II. Pálmonostorai Traktoros Napot

A programok reggeltől estig zajlottak, a legnagyobb figyelem természetesen a traktoros ügyességi és erőpróbákra irányult, ahol helyi és környékbeli traktorosok mérhették össze tudásukat és gépeik teljesítményét. A látványos versenyszámok között szerepelt gyorsasági pálya, ügyességi manőverezés, valamint súlyhúzó próba is, amiket nagy tapssal és lelkes szurkolással fogadtak a nézők. A gyerekeket a már korábban az egyesület által készített hordó kisvonat, légvár és kézműves foglalkozások várták, míg a felnőttek ízletes falatok mellett ismerkedhettek meg a térség gépeivel és gazdáival. A rendezvény méltó zárásaként látványos tűzijáték koronázta meg az estét, amit követően a helyiek és vendégeik még sokáig együtt mulattak a szabadtéri bulin. A Pálmonostora és Környéke Traktoros Egyesület ismét bebizonyította, mekkora ereje van az összefogásnak. A szervezők már most gondolkodnak a jövő évi programokon, hiszen a sikeren felbuzdulva minden esély megvan arra, hogy a traktoros nap hagyománnyá váljon a térségben.
Fotó: Rádi Renáta






