December 5. péntek, Vilma
2025. augusztus 03., 12:00

Harminc éves koromig alig olvastam – ma már könyvklubot vezetek

Réczica László története arról, hogyan vált a kötelezők elkerülőjéből egy többszáz tagot számláló könyves közösség vezetőjévé Kiskunfélegyházán. A Moly Képző Könyvklub amellett, hogy az olvasás szeretetét élteti, generációkat is köt össze.

– Hogyan indult nálad az olvasás szeretete?

– Őszintén megmondom, harminc éves koromig szinte semmit nem olvastam, talán két könyvet, és azt is inkább csak muszájból. A kötelező olvasmányokat próbáltam mindig kikerülni rövid összefoglalókkal, mert ami kötelező, azt valahogy sohasem szívesen olvassa az ember. Aztán egy véletlen hozta a fordulatot: elmentünk a könyvtárba, ahol egy régi tanárom ajánlott egy krimit. Elolvastam, és annyira magával ragadott, hogy a teljes sorozathoz kedvet kaptam. Onnantól lépésről lépésre találtam rá a kedvenc műfajaimra: a krimire, thrillerre, sci-fire, és egyszerűen beszippantott a könyvek világa.

– Mikor jött az ötlet, hogy közösséget is szervezz a téma köré?

– Amikor megszerettem az olvasást, elkezdtem nézni könyves tartalmakat TikTokon és YouTube-on. Láttam, hogy sokszor mennyire magányos ez a műfaj, és arra gondoltam, milyen jó lenne itt, helyben egy közösséget létrehozni. Így született meg a Moly Képző Könyvklub Kiskunfélegyházán. Az indulás óta eltelt egy év, és már több mint kétszáz tagja van a Facebook-csoportnak, rendszeresen szervezünk játékokat, közös olvasásokat, sőt találkozókat is a könyvtárban.

– Hogyan működik a csoport a gyakorlatban?

– Bárki megoszthatja mit olvas éppen, és elmondhatja róla a véleményét. Van egy aktív mag, akik rendszeresen posztolnak, de folyamatosan ösztönözzük a többieket is. A személyes találkozókon mindig közösen választunk ki egy könyvet, elolvassuk, majd kibeszéljük. Olyan, mint egy filmklub, csak épp könyvekkel. Az összetétel nagyon vegyes: a húszévesektől a hetven-nyolcvan évesekig minden korosztály képviselteti magát. Szép látni, hogy az idősebbek mesélnek arról, hogy régen a könyv volt az egyetlen információforrás, míg a fiatalabbak a digitális világban találják meg újra a könyvek erejét. Ez a sokféleség nagyon különlegessé teszi a klubot.

– Mit gondolsz az e-book és a papírkönyv vitáról?

– Sokan ragaszkodnak a papírkönyvhöz, az illatához, a lapozás élményéhez én is szeretem ezt. De az e-booknak is megvan a maga helye. Én például buszon olvasok sokat, és kényelmesebb a telefonomon elővenni egy 700 oldalas könyvet, mint cipelni. Szerintem a kettő szépen megfér egymás mellett.

– Sokszor hallani, hogy „nincs idő olvasni”. Te mit tapasztalsz?

– Én három műszakban dolgozom, van egy feleségem és négy kisgyerekem, szóval mondhatnám, hogy nekem sincs időm. Mégis mindig találok: buszon, sorban állás közben, vagy este lefekvés előtt akár csak öt percet is. Szerintem mindenkinek van ideje, csak jól kell beosztani. Ha valaki megnézi, mennyi időt tölt a telefon nyomkodásával, könnyen találna helyette fél órát olvasásra.

– Milyen terveid vannak a könyvklubbal?

– Szeretném, ha a közösség tovább növekedne, akár 500 főre is. Minél többen vagyunk, annál változatosabb könyveket ismerhetünk meg, és annál színesebbek lehetnek a beszélgetések. A csoportban tartottunk egy közös könyvszavazást, és az a regény, amelyik a legtöbb szavazatot kapta, az egyik fő témánk lesz majd. A találkozón, amit november 29-én tartunk mindenki elmondhatja róla a véleményét, közösen átbeszéljük a történetet és a karaktereket is. Természetesen ez a közös könyv nem kötelező senkinek, aki nem szeretné elolvasni, az beszélhet az aktuális olvasmányáról, vagy akár a kedvenc könyvéről is. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat, és mindenki megoszthassa az olvasás örömét. Bárki csatlakozhat hozzánk, aki szeret olvasni, ehhez mindössze annyi a teendő, hogy belép a Facebookon a Moly Képző Könyvklub Kiskunfélegyháza csoportba. Ott mindig megtalálhatók a programok, nyereményjátékok, közös olvasások és a legfrissebb hírek is.

Barta Dávid
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram