December 5. péntek, Vilma
2025. július 24., 10:00

Felpezsdül az élet a félegyházi reptéren

A kiskunfélegyházi reptér ma már nem csupán egy leszállópálya a térképen, hanem élmény, közösség és jövő. A Q-Yo Fly Egyesület vezetője, Kujundzic Róbert szenvedélyes munkájával egy olyan légiközpontot épít, ahol a gyerekek először emelkednek a magasba, a pilóták versenyre kelnek egymással, és az emlékek is szárnyra kelnek. A beszélgetés során szó esett rendezvényekről, versenyekről és persze a szabadságról, amit csak a repülés adhat meg.

– Három éve, amikor először szerveztük meg a reptérnapot Kiskunfélegyházán, akkor még csak álmodoztunk arról, hogy a repülés örömét minél több emberrel megoszthatjuk. Mostanra eljutottunk oda, hogy évente három-négy nagyobb eseményt tartunk, az épületeinket folyamatosan fejlesztjük, és egyre többen jönnek hozzánk, akár vendégként, akár versenyzőként. Csány József segítsége is sokat számított, vele együtt kezdtünk neki a felújításoknak, és azóta is bővülünk: most épp a büfénk újul meg.

– Mi mindent lehet megtapasztalni a reptéren egy-egy ilyen eseményen?

– Leginkább azt, hogy a repülés mindenkié. Gyerekeknek például sétarepülést szervezünk, cukorkaszórással és mosollyal, ezt nem lehet elmagyarázni, ezt látni kell. Az idei „Repülj a nyárba” program is erről szólt. De emellett megjelenik a profi oldal is: idén először rendezzük meg az ultrakönnyű motoros repülők országos bajnokságát, Magyari Béla emlékére július 25-e és 27-e között. Ez egy komoly verseny lesz, ügyességi és navigációs feladatokkal, de közönségbarát is: nyitott kapukkal várjuk az érdeklődőket. Dr. Magyari Béla nemcsak itt kezdte a repülést, de itt is maradt örökre, a hamvait is a reptér felett szórták szét. Számomra ő az, aki megmutatta, hogy honnan hova lehet eljutni, a föld közeléből egészen a csillagokig. Ezért szeretnénk minden évben emlékezni rá ezzel a kupával. A cél az, hogy ez egy országos, majd akár nemzetközi rangú versenysorozattá nője ki magát.

A versenyekről mit érdemes tudni?

– A navigációs feladat például papíron történik: kapnak egy irányt, képeket a pilóták és ezek alapján kell repülniük, méghozzá úgy, hogy láthatatlan kapukon is átmennek. Aki nem pontos, az veszít pontot. De idén először indítunk egy „első versenyesek” kupáját is, hogy a kezdők is kipróbálhassák magukat. Ez egy könnyített feladatcsomag, amivel bátorítjuk őket, hogy belecsöppenjenek a versenyzés világába.

– Aki kedvet kap, akár pilóta is lehet?

– Igen! Sőt, már el is indítottuk a pilótaképzést. Én magam tartom az oktatást, és mindenkit szívesen látunk, aki úgy érzi, hogy vonzza a levegő. Ez nem csak játék, 100 óra elmélet és legalább 30 óra repülés szükséges, hogy valaki megszerezze a PPL, azaz a Private Pilot License engedélyt, amely nemzetközileg is érvényes. A repülés nem olyan, mint egy buszjárat: nem lehet pontosan megmondani, mikor indulunk. A levegő ura az időjárás, mi csak használjuk azt. A másik kihívás maga a levegő, egy hirtelen emelkedés vagy átesés meglepheti a tapasztalatlan pilótát. Ezért is fontos, hogy az oktatás során felkészüljünk minden eshetőségre, hogy ne ijedj meg, hanem reflexből jól reagálj.

És ha valaki csak nézőként, kíváncsiságból érkezne a reptérre?

– Őt is szeretettel várjuk! Jöjjön ki, beszélgessen a pilótákkal, nézze meg a gépeket, barátkozzon a hangulattal. Az augusztus 16-ai reptérnap például egy igazi családi program lesz: íjászok, fajátékok, ugrálóvár, zeneiskolások, és persze repülés minden mennyiségben. Ez már a harmadik alkalom, és nekem ez már egyfajta jubileum. Mert a sok munka mögött az van, hogy szeretnénk megmutatni: a repülés nem luxus, hanem élmény. És mindenkié.

fotó: Kovácsné Doroghy Dóra

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram