December 5. péntek, Vilma
2025. július 24., 18:00

Megújul a Móra Ferenc Művelődési Központ épülete

Bár jelenleg nem fogad látogatókat, a Móra Ferenc Művelődési Központban most is zajlik az élet: a bezárás ideje alatt fontos fejlesztések történnek. Az épület állapotának javítását célzó munkálatokról Kovács-Csonka Szilvia, az intézmény igazgatója számolt be.

Új külsőt kap a hátsó homlokzat

Az egyik legsürgetőbb feladat az ingatlan hátsó részének rendbetétele. A falfelület utoljára a 2000-es évek elején esett át karbantartáson, azóta viszont jelentősen romlott az állapota. Az elöregedett vakolat helyenként leválik, ez pedig balesetveszélyes lehet. A most induló korszerűsítés során a teljes hátsó homlokzat megszépül, emellett sor kerül a raktárajtók átfestésére, valamint a mozgáskorlátozottak számára kialakított rámpa korlátjának esztétikai és műszaki frissítésére is.

Megóvják az értékes díszablakokat

A másik kiemelt feladat az épület karakterét meghatározó színes üvegfelületek védelme. A lépcsőfeljáróban és a színházterem előterében található díszablakok 1996 óta emelik az épület szépségét, ám az idő múlása nyomot hagyott rajtuk. A keretek cseréjére és megerősítésére irányuló ügyintézés még 2024-ben elindult, a szükséges engedélyek birtokában pedig mostanra megérett az idő a kivitelezés megkezdésére.

– A munkálatok várhatóan 2025 szeptemberére fejeződnek be. A beruházás Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának támogatásával jön létre, biztosítva ezzel, hogy az intézmény a jövőben is méltó környezetet nyújtson a közösségi és kulturális események számára – számolt be Kovács-Csonka Szilvia.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram