Kisvárdán korosztályos magyar bajnoki címet szerzett Mészáros Zóra

Eredmények U15-ös korosztályban: Tajti Fanni (48 kg) második helyezett, Mészáros Zóra (51 kg) első helyezett, emellett korosztályos magyar bajnok és a magyar bajnokság legjobb U 15 női versenyző különdíjazottja. Nemcsok Levente (42 kg) második helyezett, Kozák Nikolasz (48 kg) második helyezett, Kozák Norbert (52 kg) harmadik helyezett.
U19 korcsoportban Tajti Roland indult, helyezés nélkül végzett.
Ramocsa Sándor vezetőedző értékelése szerint a megmérettetés alkalmas volt a válogatott keret kialakítására. Hozzátette, még ebben az évben Horvátországba utaznak, ahol U15-ös Európa-bajnokságon képviselik egyesületüket és városunkat. Elmondta, hogy véleménye szerint a második helyezettek tekintetében az eredmények nem a valós mérkőzés végkimenetelét tükrözik, de levonták belőle a tanulságot, hogy melyik irányban szükséges még fejlődniük. Versenyzőik magabiztosságát kell erősíteni, hogy az ítészeknek ne legyen lehetőségük felkészültségüket megkérdőjelezni. Ez a nemzetközi színtér elvárása is. Ramocsa Sándor kiemelte, hogy a bajnokságon született még egy kiskunfélegyházi érdekeltségű nagyon szép eredmény: a Kőbánya Kispest színeiben versenyző Szabó Ferencé, aki U15-ös korosztályban, 40 kilogrammban magyar bajnoki címet szerzett. A vezetőedző mindenkinek szívből gratulált elért eredményeihez.
Végezetül megköszönte az önzetlen segítséget Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának, a Dél-100 Kft-nek, az IBV Hungária Kft-nek, a Dzsen-Mil Kft-nek (Family Étterem) és egyesületük szülői közösségének.






