Polgárőrök az állatvédelem élvonalában – évi 5000 óra szolgálat a felelős állattartásért

A program hátterében álló szakmai együttműködés 2023-ban indult el, miután Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos, Vetter Szilvia, az Alapítvány kuratóriumi elnöke és Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke aláírta a közös megállapodást. A cél: összekapcsolni az állatvédelem és a bűnmegelőzés területeit, és hatékonyabb fellépést biztosítani a felelős állattartás előmozdításában.
A polgárőrök országszerte járőrszolgálataik során találkoznak állatvédelmi problémákkal, és bár nem mentenek állatokat, fontos jelző- és közvetítő szerepet töltenek be: azonnal értesítik a hatóságokat – a rendőrséget, a jegyzőt vagy az illetékes állatvédelmi szerveket.
A rendszer hatékonyságát tovább növeli az Országos Polgárőr Szövetség Kutyás Szolgálati és Állatvédelmi Tagozata, amely három szinten (országos, területi, helyi) koordinálja az állatvédelmi munkát. A szakértői testület állatorvosokkal és jogászokkal nyújt segítséget, míg minden vármegyében állatvédelmi koordinátor segíti a helyi szervezetek munkáját.
2025 első öt hónapjában már több mint 800 órányi állatvédelmi előadás valósult meg, és az év végére várhatóan elérik az évi 5000 órás szintet. A 68 ezer fős polgárőr közösség – köztük 2200 ifjú polgárőr – rendszeresen tart előadásokat iskolákban, rendezvényeken, ezzel formálva a jövő generáció szemléletét.
Külön figyelmet érdemelnek a kutyás polgárőrök, akik jól képzett, gondosan tartott négylábú társukkal nemcsak a rendfenntartásban, hanem az állattartási kultúra formálásában is példát mutatnak.
A kezdeményezés mögött kiemelkedő szakemberek munkája áll. Köszönet illeti a Tagozat vezetőit, köztük Molnár Zoltán elnököt, Daróczi István LL.M szakjogászt, Márton Kinga szakállatorvost, valamint Morva László és Frigyer László rendőr alezredeseket, akik szakmai irányításukkal hozzájárulnak egy átláthatóbb, hatékonyabb és együttműködésen alapuló állatvédelmi rendszer kialakításához.
forrás: OPSZ






