December 5. péntek, Vilma
2025. július 17., 10:00

Színes padok, vidám tanulás

A nyári szünet sem telik tétlenül a Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskolában. A 29-es tanterem padjai ugyanis teljesen megújultak – nem is akárhogyan! A „Padfelújítás platános módra” projekt során diákok, pedagógusok és az iskola karbantartói fogtak össze, hogy szeptemberre egy igazán különleges tanterem várja vissza a tanulókat.

Az ötlet mögött Tarjányi Xénia művésztanárnő áll, aki a 7.a (jövőbeni 8.a) osztály diákjait hívta közös munkára. A gyerekek lelkesen ragadtak ecsetet, és saját kezűleg festették újra a padokat – színes, vidám mintákat és egyedi megoldásokat álmodva meg. A munkálatokban az iskola karbantartói is segítettek, így a kreativitás és a szakértelem tökéletes párost alkotott. Az eredmény pedig önmagáért beszél: a tanterem padjai nemcsak újak, de egyben személyesebbek, barátságosabbak is lettek. A diákok szeptembertől olyan környezetben tanulhatnak majd, ahol a falak között ott a saját kézjegyük is – ez pedig minden bizonnyal még motiválóbbá teszi a mindennapi iskolai munkát – mondta el Szunyi Anikó, az intézmény igazgatója.

Ahogy a diákok fogalmaztak: ilyen színes teremben még tanulni is könnyebb!

Fotó: Platán Utcai Általános Iskola

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram