December 5. péntek, Vilma
2025. július 17., 08:00

„Minden gyermek jó valamiben” – Solymosiné Antalicz Tünde

A pedagógusnap méltó keretet adott annak, hogy Kiskunfélegyháza elismerését fejezze ki mindazok felé, akik elhivatottan formálják a jövő nemzedékét. A számos elismerésben részesült pedagógus között külön figyelmet érdemelt Solymosiné Antalicz Tünde méltatása is, aki több mint 35 éve dolgozik a gyermekek fejlődéséért – munkáját következetes szakmai elhivatottság, empátia és rendíthetetlen kitartás jellemzi. Elismerő Oklevélben részesült, korábban pedig megkapta a nagy megbecsülésnek örvendő Batthyány-díjat is. Utóbbit pályatársai ítélték oda, elismerve példaértékű munkásságát és közösségi szerepvállalását.

Solymosiné Antalicz Tünde neve ma már összefonódik a fejlesztőpedagógiával a Batthyány Lajos Általános Iskolában, ahol 1990 óta dolgozik. Pályája első tizenkét évében tanítóként tevékenykedett, majd felismerve a kor kihívásait és a gyerekek egyre sokrétűbb igényeit, továbbképezte magát. A Debreceni Egyetemen fejlesztőpedagógus diplomát szerzett, és 2009 óta teljes egészében ennek szenteli hivatását. Azóta óvodásoktól középiskolás diákokig kíséri és támogatja azokat a tanulókat, akik valamilyen okból segítségre szorulnak.

Munkája során BTMN-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő) tanulókkal dolgozik. Mint mondja, a fejlesztőpedagógia célja, hogy ezek a gyerekek megkapják azt a plusz figyelmet és támogatást, ami segít leküzdeni a hátrányokat és kibontakoztatni rejtett képességeiket. A munkája során mindig a gyermek áll a középpontban, és hisz abban, hogy „mindenki jó valamiben, csak meg kell találni, miben.”

Tünde nemcsak tanít, hanem szervez és épít is: iskolaelőkészítő foglalkozásokat vezet, kollégáival aktív kapcsolatot ápol. Ha egy pedagógus eltérést észlel egy gyermek fejlődésében, bátran fordul hozzá tanácsért. A fejlesztések hatékonyak, mert a szülők, pedagógusok és a helyi pedagógiai szakszolgálat közösen dolgoznak a gyermek sikeréért.

A fejlesztőpedagógus figyelme a legapróbb jelekre is kiterjed: például ha kimaradnak a beszédfejlődésben elvárt lépcsőfokok, ha a gyermek szokatlanul hosszan használ egyszerűsített, torzított nyelvi formákat, vagy ha nem vált át a korának megfelelő nyelvi kifejezésmódra – mind olyan tünetek, amelyek korai felismeréssel és szakértői segítséggel javíthatók. Tünde fontosnak tartja, hogy a szülők tudatosak legyenek: merjenek segítséget kérni, és minél többet meséljenek, beszélgessenek gyermekükkel.

A Batthyány iskola támogató közeg, ahol a fejlesztő munkát megbecsülik. A kollégák együttműködnek, és alkalmazkodnak a diákok egyéni szükségleteihez. Legyen szó hosszabb feleltetési időről vagy sajátos feladattípusokról. A pozitív megerősítés a mindennapok része: egy csillag, egy piros pont, egy dicsérő szó – ezek mind-mind varázsszerek, melyektől a gyermek önbizalma új erőre kap.

Tünde számára a legnagyobb öröm, amikor egy gyermek arca felderül, és azt mondja: „Megértettem!” A fejlesztőórákon gyakran hallgatnak nyugtató meditációs zenét, ami segíti a koncentrációt. Ugyanakkor a mai kor kihívásaival is szembe kell nézniük: a túlzott mobilhasználat, az értelmetlen videótartalmak elvonják a gyermekek figyelmét, beszűkítik az agyi kapcsolataikat. Ezért is hangsúlyozza: legyen a közös játék, a mese és az együtt töltött idő a mindennapok része!

A fejlesztés nem csak a tanórákra korlátozódik. Tünde nevéhez fűződik egy szépolvasó verseny megszervezése is, amit először iskolai, később városi szintre emeltek. A harmadikos és negyedikes gyerekek így sikerélményekhez jutnak, és megmutathatják ügyességüket, fejlődésüket.

Személyes hitvallása szerint az együttműködés és az empátia kulcs a sikerhez. A középiskolásokkal való munka különösen érzékeny: náluk először a bizalmat kell kiépíteni, hiszen sokuk már számos kudarcélménnyel érkezik. Ilyenkor különösen fontos a játékosság, a türelem és az, hogy a gyerekek megélhessék a siker örömét.

Volt olyan tanítványa, akit első osztálytól egészen az érettségiig kísért, és ez az elkötelezettség nem csupán a hivatásáról, hanem az emberi tartásáról is mindent elmond. Vallja: A sikeres fejlesztéshez elengedhetetlen a szerető, támogató szülői háttér. Azt tanácsolja, hogy a szülők hallgassanak a megérzéseikre, és ha valami eltérést észlelnek a gyermeküknél, kérjenek segítséget, mert a legnagyobb ajándék, amit adhatunk gyerekeinknek, a lehetőség a kibontakozásra.

Solymosiné Antalicz Tünde példája is rámutat: egy elhivatott pedagógus szívből, lélekből, türelemmel, figyelemmel és szeretettel életeket változtathat meg.

Fotó: Barta Dávid

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram