MINDEN-KOR – helyi humán fejlesztések Kiskunfélegyházán

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának célja az önkormányzat és a lakosság közti együttműködés, kohézió minél szélesebb körben történő megteremtése. A projekt keretében különböző kulturális, közösségi programok, rendezvények valósulnak meg kiscsoportos foglalkozás és városi szintű rendezvény formájában, a közösségi együttműködés dinamizálásának és fenntartásának, valamint a múlt hagyományainak, értékeinek megőrzése jegyében.
A projekt célja az egészséges életmóddal kapcsolatos ismeretek szélesítése települési szinten, melyhez szorosan kapcsolódik az egészséges táplálkozáson túl a mozgás és a sport. Ennek elősegítése érdekében kerékpáros közlekedés népszerűsítésére szervezett programok, futó – és sportversenyek, valamint különböző mozgásos programok valósulnak meg. Az egészség megőrzéséhez elengedhetetlen a korai betegségfelismerés, megelőzés, amely bárki számára elérhető szűrővizsgálatokon való részvétellel valósul meg a rendezvények alkalmával.
A pályázat megvalósítása során nagy hangsúly kerül továbbá a bűnmegelőzésre, áldozattá válás elkerülésére, bűnözés okozta káros hatások csökkentésére, balesetmegelőzésre és elsősegélynyújtás fontosságára. A fiatal lakosságot célozzák meg a különböző mentális egészségfejlesztésre irányuló felvilágosító, ismeretterjesztő, szerhasználatot megelőző programok, kiemelt figyelmet fordítva az önbántalmazás, kapcsolati erőszak fogalmakra, stresszoldás és kiégés megelőzésére, kezelésére.
A helyi humán kapacitások fejlesztése mellett a projektbe bevontak közintézményeket (pl. könyvtár, művelődési központ), civil szervezeteket, egészségügyi szolgáltatókat, valamint konzorciumi partnerként a Kiskunfélegyházi Képző- és Iparművészek Egyesületét. A projekt várhatóan 2026. december 31-én zárul, és a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozása mellett valósul meg.







