– Mikor és hogyan kerültél zenei pályára?
– Soltról származom, az ottani zeneiskolában kezdtem zenélni, ahol anyukám választotta ki nekem a hegedűt. Nehéz hangszer és sokszor abba akartam hagyni, de a tanárnőm, Ági néni, mindig biztatott és kitartásra sarkallt. Aztán elvitt Kecskemétre a Kodály iskolába egy meghallgatásra Sárosi Gyuri bácsihoz, és ott komolyabban kezdtem foglalkozni a zenével. A négyéves szakiskolai képzés alatt olyan tanárokkal találkoztam, akik inspiráló személyiségek voltak. Szakmaiságuk, műveltségük, emberi hozzáállásuk nagy hatással volt rám. Pusker Imre volt a zongorakísérőm, akivel jelenleg is együtt dolgozunk, jelentős mentorom. Ekkor játszottam először zenekarban, kamaraegyüttesben, énekeltem kórusokban. Ezek a tapasztalatok, a közösség és az együtt zenélés öröme is sokat adtak ahhoz, hogy ezt a hivatást választottam. Végül brácsa szakon végeztem, de a hegedűt se hagytam abba.

Szeriné Biró Ágnes, Pusker Imre és Szászné Réger Judit.

– Hogyan folytatódott az utad Kecskemét után?
– Szegedre kerültem az SZTE Zeneművészeti Karra, ahol a brácsatanulmányaimat folytattam főiskolai, majd egyetemi tagozaton. 2004-ben brácsaművész-tanári diplomát szereztem, majd anyukám javaslatára elkezdtem a kiegészítő szolfézs szakot is, amiből 2006-ban szolfézs tanári diplomát kaptam. Ez nagy segítség volt később, tanárként is. Szegeden is sok jó tanárral találkoztam, külföldi turnékon is részt vehettem különféle zenekarokban.

– Mikor és hogyan kerültél Félegyházára és a művészeti iskolába?
– A férjem révén kerültem Félegyházára, és családalapítás céljából költöztem ide. Akkoriban otthon voltam a babánkkal, és pont akkor kezdődött Kis-Fekete Vilmos első igazgatói ciklusa a művészeti iskolában, akinek beadtam az önéletrajzomat. Azóta, vagyis 11 éve itt tanítok.

– Mi ad motivációt a mindennapi munkához?
– Az, hogy a gyerekek rendkívül sokfélék, és minden tanítványhoz másként kell közelíteni. Izgalmas számomra az a kihívás, hogy egyénre szabottan válasszam ki a darabokat, figyelembe véve a növendékek személyiségét, zenei ízlését és érdeklődését. Fontosnak tartom a nyílt kommunikációt, a személyes beszélgetéseket, amelyek során kiderül, mi érinti meg igazán a gyerekeket – van, aki a lírai darabokat kedveli, más a virtuóz műveket. Rengeteg szeretetet kapok tőlük.

– Milyen szempontokat tartasz fontosnak a zeneoktatás során?
– Számomra az egyik legfontosabb, hogy bízzak a gyerekben, és kapcsolódjak a saját terveihez. Ha érzik, hogy hiszek bennük, az szárnyakat ad nekik. Ehhez a közös munkához elengedhetetlen az oldott, empatikus légkör, ahol érzik, hogy szabadjára engedhetik fantáziájukat, személyiségüket.

Fontosnak tartom, hogy egyénre szabottan oktassak, figyelembe véve a növendék érdeklődését és erősségeit. Ezekre építve tudom őt motiválni a gyakorlásra is. Ragaszkodom hozzá, hogy meglegyenek a klasszikus alapok, a technikai fejlődéshez pedig tudatosan választok olyan darabokat, amelyek tovább visznek egy-egy nehézségen.

Kiemelten fontosnak tartom azt is, hogy a gyerekek sok magyar zeneszerző művét tanulják meg. Úgy gondolom, hogy magyar gyereknek a magyar zene az anyanyelve, ezért ez kell, hogy domináljon az alapozásban is, és később is jelen legyen. Emellett természetesen tanítom a zenei korszakokat – barokk, klasszika, romantika, modern – és mindegyikből válogatunk, de a magyar zene különösen közel áll hozzájuk. Az órákon gyakran használok játékos feladatokat is, mozgással, tornával, hogy élményszerűbb legyen a tanulás. Nem hiszek az erőszakos ráhatásban, érzékenyen figyelek a gyerekek és a szülők visszajelzéseire. 

– Szerinted milyen adottságok és körülmények kellenek ahhoz, hogy valakiből jó zenész legyen?
– A gyerekek egyéni gyakorlásából tudom leszűrni, hogy ki mennyire tehetséges. Az egyik fokmérő a kitartás, de kell hozzá egy bizonyos személyiség, színpadi jelenlét, memória, jó hallás, megfelelő fizikai adottságok, belső érzékenység és ráhangolódás is. Fontos az érdeklődés, és mindenképp szükséges a monotonitástűrés is a sok gyakorláshoz. Emellett a családi háttér kulcsfontosságú. Mindig azt mondom, hogy ez egy hármas együttműködés: a gyerek, a család és én. Ha bármelyik rész hiányzik vagy nem megfelelő a hozzáállása, akkor sajnos nem tud működni a közös munka.

– Mivel motiválod a növendékeidet a gyakorlásra?
– Sok dicsérettel, jó szóval, lelkesedésemmel, állandó fejlődési vágyammal, versenyeken való részvételekkel ösztönzöm őket a rendszeres, kitartó, minőségi gyakorlásra, aminek aztán a zene élvezete, szeretete, valamint a sikerélmény az eredménye.

A saját példámmal is motiválok, a hangszerem szeretetével – el szoktam mondani, hogy én is rengeteget gyakoroltam, gyakorlok a mai napig, és hiszek abban, hogy ha én a maximumot nyújtom, az átragad a gyerekekre is. Őszinte, nyílt kommunikációra törekszem: mindig megbeszéljük, miért választotta valaki a hegedűt, mi motiválja őt belülről. Szerintem a belső motiváció a legerősebb hajtóerő, de ez mindenkinél más – van, aki szeret versenyezni, más csak jól érzi magát az órán, mások pedig szívesen zenélnek társaikkal együtt.

Fontos számomra, hogy minden növendékemhez kötődjek. Nem zavar, ha valaki kevesebbet gyakorol, mert figyelembe veszem az érdeklődési körét. Egy idő után azonban önmaguktól is rájönnek, hogy rendszeres gyakorlás nélkül nem tudják élvezni igazán a hangszertanulást. Aki nem zenei pályára készül, attól mást várok el, mint attól, aki konzervatóriumba szeretne felvételizni. A célom az, hogy a zene életük része maradjon, szeressék akkor is, ha sok év tanulás után kiengedem őket a szárnyaim alól.

– Ahogy a díjátadón is elhangzott: nemcsak a magas szintű művészeti tevékenységedet, példás oktató-nevelő munkádat, hanem a kreativitásodat és a közösségi tevékenységedet is elismerték a Kiskunfélegyháza Város Művészeti Tevékenységéért díjjal. Hogyan jelenik ez meg a tanításban és a zeneiskolai munkában?

– A kreativitás szerintem több formában is megjelenik. Rendszeresen szervezem a tanári koncerteket, amelyek mindig tematikusak. Egy adott témára építjük fel az egész műsort, és ezt minden alkalommal más megközelítéssel bontjuk ki.
Városi felkéréseknél is közösen gondolkodunk a növendékekkel, hogy az adott ünnepséghez méltó és kifejező darabokat válasszunk. Fontosnak tartom, hogy a klasszikus zenei alapokat új gondolatokkal és friss megközelítéssel gazdagítsuk. Ez igaz a tanításra, előadásokra és a darabválasztásra is.

Kreativitás az is, hogy folyamatosan fejlesztem önmagam. Innen indult például a kurzusszervezés gondolata is – hegedű- és brácsakurzusokat hoztunk létre, új előadókat hívtunk meg, és új, hatékonyabb módszereket kerestünk, hogy a gyerekek könnyebben sajátítsák el a hangszeres tudást. Izgalmas projekt volt a Móra Ferenc Gimnázium tanáraival is együttműködni egy irodalmi műsor keretén belül, ez szintén közös alkotás volt.

Vonós szakmai kurzus résztvevői.

Nagyon szeretem a közösségépítést is, például januárban megalapítottuk az új közös vonószenekart a kollégáimmal, ami egy új típusú alkotás, és már az első fellépésünk pozitív visszhangot kapott. Mindig azon dolgozunk, hogy a jelenlegi helyzetből a legtöbbet hozzuk ki, és a gyerekek minél több élményt, értéket vihessenek magukkal az életükbe. Ide kapcsolnám Kodály Zoltán fontos gondolatait: “Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon.”  Fontos számomra a zeneiskolai közösség, egyfajta „kis családnak” érzem, ahol a kollégák is nyitottak az új módszerekre, és együtt dolgozunk azon, hogy a gyerekek ne csak zenélni tanuljanak, hanem lelkileg is gazdagodjanak. Az a fantasztikus érzés, amikor növendékeim megtapasztalják koncertezés közben, hogy nemcsak ők, hanem a közönség is lelki töltetet kap az előadásuk által. Ezért megéri fáradozni.

– Mit jelent számodra ez a kitüntetés, emberileg és szakmailag?
– Különösen fontos, nagyon megható és megtisztelő számomra ez a díj, már csak azért is, mert ez az első ilyen elismerésem. Ugyanakkor zavarba is hozott, mert úgy érzem, sokan vannak még körülöttem, akik legalább ennyit tesznek a közösségért. Én inkább csapatjátékos vagyok, ezért is éreztem úgy, hogy ez a díj nemcsak rólam szól, hanem a kollégákról, a növendékeimről, a szülőkről is. Mindazokról, akikkel együtt dolgozom. Nagyon jólesett, hogy észrevették a munkámat, és hogy amit szívből teszek, annak van visszhangja. Egyben ez megerősítés is, hogy érdemes folytatni – nemcsak nekem, hanem a gyerekeknek is. Ez a díj visszacsatolás az ő munkájukra is, és remélem, további motivációt jelent mindannyiunknak.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– A tanulás számomra folyamatos és természetes dolog, mindig van hova fejlődni. Példaképem, Szászné Réger Judit, már több alkalommal tartott kurzust Félegyházán a növendékeknek, de mindig tanulok én is tőle valami újat. Állandóan keresem azt a magasabb szintet, ahová még el tudok jutni. A közeljövőben szeretném elvégezni a Zeneakadémián a zenei mentor és gyakorlatvezető tanár szakot, mert fontosnak tartom az értékek átadását, a művészeti nevelést, a tehetségek fejlesztését és gondozását. A jövőben az oktatásomat erre a szemléletre szeretném még inkább építeni.