December 5. péntek, Vilma
2025. június 28., 10:00

Akaraterőből épített jövő

Vannak fiatalok, akik csendben, kitartással formálnak az álmaikból valóságot. A kiskunfélegyházi Salma Benjámin, művésznevén Benjamin John Salma pontosan ilyen. Példája azt igazolja, hogy ha valaki hisz magában, és hajlandó tenni az álmaiért, akkor bármit elérhet.

Benjámin a hétköznapokban egy rendvédelmi szervnél dolgozik, ahol a pontosság, a fegyelem és a megbízhatóság a legfontosabb elvárások. Ez a keretrendszer erős kontrasztban áll a zenéhez fűződő szenvedélyével, ami pedig szabad, érzelmekkel teli és ösztönös. A kettő mégis kiegészíti egymást: a munka rendszert, a zene szabadságot ad számára.

Körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdett zenével foglalkozni, dobolni tanult, majd autodidakta módon az éneklésbe is belekóstolt. Első dalszövegeit saját megélései ihlették: két szakítás hozta el a pillanatot, amikor már nem akarta magában tartani az érzéseit. Az alkotás öngyógyítássá vált, egyfajta belső párbeszéddé.

Első megjelent dala a Lezárt múlt, ami Bebe, a Back II Black énekesének szakmai támogatásával készült el. Egy rendezvényen találkoztak, barátság szövődött köztük, és ez vezetett a stúdiómunkához. A klipforgatás Kiskunfélegyházán, barátokkal közösen történt. 

Második dala, az Érdekember egy olyan kapcsolatra reflektál, ahol a szeretet viszonzás nélkül maradt. A csalódásból született sorok az önkeresés, az egyedüllét és az ébredés pillanataiból születtek. Benjámin szerint a legfontosabb válaszokat mindenkinek önmagában kell megtalálnia, még akkor is, ha közben támogató emberek veszik körül.

Zenei inspirációként Machine Gun Kelly töltötte fel újra és újra, de igazán mély hatást Michael Jackson gyakorolt rá. A pop királyának zenei világa, elhivatottsága és színpadi jelenléte Benjámin számára példaértékű. Kedvenc száma a Bad, ami számára a határozottság és az önazonosság szimbóluma. Gyermekkorától kezdve gyűjti Jackson bakelitjeit, videóit és mozdulatait, sőt, a tánc szeretete is innen ered.

A dob – amit még zeneiskolás korában választott – adja meg számainak erejét és lüktetését. A zene számára út, ami elvezeti őt egy olyan lelkiállapotba, ahol a nehézségek feloldódnak. Úgy véli, a dallamoknak van igazi összekötő erejük, hiszen azok minden nyelvi akadályt áthidalnak. A szöveg értelmezéséhez szükség van közös nyelvre, de egy jól megírt dallam már önmagában képes megszólítani az embereket.

A stúdióban Farkas Bence, régi zeneiskolai barátja segíti, aki a gitárt hozza élő hangzásként a felvételekbe. Minden más elemet digitális zenei programokkal állítanak elő. Ez is mutatja, mennyire átalakult a zeneipar – és azt is, hogy a technológia nem veszi el a lélek mélységét, ha mögötte valódi mondanivaló áll.

Benjámin elhatározta, hogy a megzenésítésre váró dalszövegeit szeretné 3-4 havonta, rendszeres időközönként megjelentetni. Ezek között vannak személyes, mély érzelmekkel átszőtt gondolatok, de egyre nagyobb teret kapnak a lendületesebb, vidámabb számok is. Úgy gondolja, az hiteles, aki saját élményeiből, saját szavaival épít dalokat. Egy másik ember gondolatait hitelesen átadni szinte lehetetlen.

A zene mellett fontos számára az egyedi stílus. Saját ruhákat és ékszereket tervez, ezekben rendszeresen megjelenik a saját logója is. A szimbólumai nem véletlenek: a farkas az ösztönös túlélés és a csapatmunka jelképe, a korona a célok elérését és a kitartást fejezi ki, míg az angyalszárny a szabadságot és az alkotás örömét idézi. Ezeket a motívumokat viseli klipjeiben is.

Salma Benjámin útja még csak most kezdődik, de már most is inspiráló azok számára, akik valaha úgy érezték, hogy túl messze van az álmuk. Ő megmutatja, hogy ha valaki hajlandó dolgozni, ha nem fél újrakezdeni, ha elég erős a hite és akarata, akkor lépésről lépésre felépíthet egy saját világot.

A tehetség fontos, de nem elég. Kitartás, bátorság és önazonosság is kell a hitelességhez. Benjámin ezekre épít – zenéiben, gondolkodásában, terveiben. És éppen ezért érdemes figyelni rá.

Fotó: Monostori Márk és Szabó Máté

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram