Maradnak a gyalogos járőrök – biztonságot és közösségi jelenlétet támogatott a testület

A testület tárgyalta a Kiskunfélegyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2024. évi tevékenységéről szóló tájékoztatást is. A parancsnokság az év során 522 esetben avatkozott be, jelentős részt vállalva a térség biztonságának fenntartásában. A képviselők elismerték az állomány munkáját, különös tekintettel a nyári viharkárok, balesetek és tűzesetek kezelésében tett erőfeszítéseit, és támogatásukról biztosították a jövőbeni fejlesztési céljai elérésében.
Elfogadta a képviselő-testület a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 2024. évi bűnügyi beszámolóját is. A statisztikák szerint jelentősen csökkent a regisztrált bűncselekmények száma, miközben a nyomozáseredményesség továbbra is magas (83,5%). A testület elismerte a rendőrség munkáját, ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az online csalások növekvő száma és alacsony felderítési aránya miatt, jelezve, hogy ezen a területen további intézkedésekre lehet szükség.
A testület döntést hozott a 2025. évi költségvetés részeként a Kossuth utca egy szakaszának útfelújításáról. A döntés célja a közlekedésbiztonság javítása, valamint a lakossági igények teljesítése, hiszen az érintett útszakasz állapota régóta problémát jelent.
A képviselők elfogadták azt az előterjesztést, amely alapján díszoklevelet adományoznak azoknak a háziorvosoknak, akik 20 éven át folyamatosan végeztek alapellátást, így jogosulttá váltak a címzetes főorvosi cím viselésére. Idén dr. Szolnoki Beáta és dr. Zagyi Károly részesül ebben az erkölcsi és szakmai elismerésben. A díszokleveleket ünnepélyesen, a Semmelweis-napi rendezvényen adják majd át.
A képviselő-testület szintén elfogadta a város tulajdonában álló gazdasági társaságok 2024. évi tevékenységéről szóló beszámolókat. Csányi József polgármester külön köszönetét fejezte ki minden önkormányzati kft. és osztály vezetőjének a tavalyi eredményekért, és sikeres évet kívánt nekik.
A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok 2024. évi ellátásáról szóló beszámolót is tárgyalta és elfogadta a testület. A dokumentum részletesen bemutatta a KAPOCS Szociális és Gyermekvédelmi Intézmény munkáját, a támogatási rendszert, valamint a rendőrség és civil szervezetekkel való bűnmegelőzési együttműködéseket. Horváth Tamás képviselő külön köszönetet mondott a dolgozóknak, és egy aktuális ügyben kért segítséget. Csányi József polgármester válaszában biztosította arról, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a rászorulók támogatása érdekében.
Az egyebek napirendi pontban a polgármester megköszönte a pénzügyi osztály kiemelkedő munkáját is, hangsúlyozva, hogy nekik köszönhetően tud a város kiegyensúlyozottan gazdálkodni.






