December 5. péntek, Vilma
2025. május 22., 08:00

Ferencfi Mózes az ország legjobbja lett szakmájában a Szakma Sztár Fesztiválon

Kiemelkedő sikert ért el Ferencfi Mózes, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégium diákja: a XVIII. Szakma Sztár Fesztiválon országos első helyezést szerzett a gépi és CNC forgácsoló szakmában. A fiatal tehetség ezzel nemcsak százszázalékos szakmai bizonyítványt kapott, hanem automatikus felvételt nyer az általa választott egyetemi képzésre is. A versenyre való felkészülésről, a siker hátteréről, illetve jövőbeli terveiről őt és iskolája igazgatóját, Rokolya Csabát kérdeztük.

– Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy az ország legjobb eredményét a mi diákunk érte el – mondta el Rokolya Csaba, aki hozzátette: az elismerés nemcsak az iskolának, hanem a felkészítő tanárnak, Bogácsi Csabának is pályája méltó megkoronázása. Az oktató mintegy öt évtizedes oktatói munkáját zárja nyugdíjba vonulása előtt ezzel a szép eredménnyel.

Ferencfi Mózes hatodik éve tanul a PG-ben. A negyedik év végén már érettségit tett, majd technikusi képesítést szerzett, most pedig egy újabb szakmával gazdagodott. A bugaci fiatal elárulta, édesapja autószerelőként dolgozik, így korábban ő maga is ezt a pályát fontolgatta, végül azonban a PG-t választotta – amit azóta sem bánt meg. Tanárai biztatták, hogy próbálja ki magát a rangos versenyen, amelynek szakmai alapjait az iskolai elméleti oktatás, valamint a duális képzés gyakorlata adta.

A duális képzést a HILTI Szerszám Kft. biztosította számára, ahol – elmondása szerint – kiemelkedő technikai háttér és szakmai támogatás mellett tanulhatott. Balanyi József és Juhász Lajos gépészmérnökök tanították, akik felkészültségükkel és hozzáállásukkal jelentősen hozzájárultak a sikeréhez.

– A cégnél feladatorientált szemlélettel kezelnek bennünket, és a céljuk, hogy a legjobbat hozzák ki belőlünk. Ez a hozzáállás döntő volt számomra – fogalmazott.

A Szakma Sztár Fesztivál három fordulóból állt: az első elméleti, a második gyakorlati feladat volt, ahol egy munkadarabot kellett legyártani, a döntőben pedig tengelyek elkészítése szerepelt a kihívásként. Mózes mindhárom fordulót az első helyen zárta. Kiemelte: a verseny végig a fair play szellemében zajlott, a második helyen végző Lengyel Mátéval és a harmadik helyezett Maltesics Bálinttal barátság is kialakult.

A jövőre vonatkozó terveiről elmondta, hogy az iskola befejeztével egy évet szeretne dolgozni, ez idő alatt a HILTI-nél vállal munkát. Ezt követően mérnöki tanulmányokba kezdene: leginkább a Szegedi Tudományegyetem gépészmérnöki kara érdekli, részben barátai miatt is, de a Neumann János Egyetem GAMF kara is lehetséges alternatíva. Szabadidejében szívesen dolgozik a bugaci régészeti feltárásokon, emellett edzőterembe jár és motorozik.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett Szakma Sztár Fesztivált április 28–29-én rendezték meg Budapesten, a Hungexpo területén. Az eseményen több mint 50 szakmában hozzávetőlegesen kétszáz diák versenyzett, és mintegy 17 ezer látogató követte figyelemmel a döntőket. A rendezvény célja továbbra is a szakképzés népszerűsítése, valamint a pályaválasztás előtt álló fiatalok támogatása.

A 2024/2025-ös tanév országos szakmai tanulmányi versenyei május 10-én, a Budapest Kongresszusi Központban tartott záróünnepséggel értek véget.

„Tanulj szakmát, és legyél Te a szakmád sztárja!” – hirdette a verseny jelmondata, amit Ferencfi Mózes példája kétségkívül igazol: elhivatottsággal, felkészültséggel és kitartó munkával ez a cél valóban elérhető.

V. B.
Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram