A félegyházi tűzoltó laktanya szertárkapui is megnyílnak a látogatók előtt

Sokak számára ismerős a „Nyitott szertárkapuk” rendezvény, amely évek óta nagy népszerűségnek örvend, és a legkülönfélébb korosztályok számára kínál gazdag programot. Az országos program célja az, hogy az emberek betekintést nyerjenek a laktanyák mindennapjaiba, ezáltal megismerhetik a katasztrófavédelem egyik fontos területét.
A gyermeknaphoz kapcsolódó országos esemény során idén is reggel tíz és délután négy óra között fogadják az érdeklődőket. Az egész napos program során lesz filmvetítés, interaktív kérdőív, és a tűzoltói hivatást bemutató előadás. A tűzoltók próbariasztásokat tartanak, így az érdeklődők láthatják, hogy mi történik, amikor tűzesethez, balesethez riasztják őket. Megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek bizonyos speciális eszközök és felszerelések, a kicsik a tűzoltók öltözékét is magukra ölthetik.
A laktanyák mellett a fővárosban a Tűzoltóskanzen és a Katasztrófavédelem Központi Múzeuma, vidéken pedig más tematikus múzeumok, emlékszobák és kiállítóhelyek várják a gyerekeket és felnőtteket, ahol játékos keretek között szerezhetnek információkat a katasztrófavédelem tevékenységéről, a tűzoltók hétköznapjairól, és nem utolsó sorban arról, mit tehetnek saját biztonságuk érdekében.
Forrás: katasztrofavedelem.hu






