– Mi volt az első élményed a fotózással?
– Már egészen fiatalon a kezembe került egy fényképezőgép, de csak 2010-ben kezdtem komolyabban foglalkozni vele. Akkoriban gördeszkáztam, és magam próbáltam videókat készíteni, mert nem volt, aki felvegye. Ez indította el az érdeklődésemet, bár akkor még a videózás volt a fókuszban.

– Mikor lett hivatás a hobbiból?
– 2012-ben már próbáltunk komolyabb videókat forgatni – természetesen, amit a technikai lehetőségeink és a tudásunk engedett – és már akkor eldöntöttem, hogy ebbe az irányba szeretnék továbbmenni. Céltudatosan terveztem, tulajdonképpen erre tettem fel mindent. Fél évig a Közgébe jártam, de hamar csatlakoztam Szolnoky Tamás médiaszakköréhez a Móra Ferenc Gimnáziumban, ami annyira megtetszett, hogy átírattam magam a gimibe. Bármit szívesen fotóztam – embereket, esküvőket, rendezvényeket – és igyekeztem kreatív lenni. A médiaműhely rengeteget adott: a jó közeg, a motiváló társak, az építő kritikák és a támogatás segített fejlődni.

– Innen már egyenes volt az út?
– Érettségi után még úgy éreztem, hogy nem állok készen a művészeti egyetemre. Halasztottam egy évet, és elvégeztem egy mozgóképgyártó képzést, így nem volt ez sem elvesztegetett idő. Az egyetemen töltött éveket nagy ajándékként tartom számon. Szabad kezet kaptunk az oktatóktól, bármibe fogtam bele, mindig támogattak segítséggel, hasznos kritikával. A szakmában elismert és nagynevű művészek egyengették az utamat. Mindez új nézőpontokat nyitott meg előttem. Megtanultam többek között olyan közlési formaként tekinteni a fotózásra, ami képi nyelvre fordítja le a világot. Felismertem és feldolgoztam saját érzéseimet, miközben azzal kísérleteztem, hogyan mesélhetek el személyes, vagy társadalmi történeteket képekkel. Bár nehéz időszak volt, a mélyebb önismeret komoly, gyakran komor alkotásokhoz vezetett. Ezek számos kiállítás anyagát adták. Kiskunfélegyházán Mozaik címmel nyílt az első kiállításom 2018-ban, amelynek képeit kisebb részletekből állítottam össze, amiben (és a későbbi projektjeimben is) nagyon sokat segített a volt gimis tanárom, Szabó Ildikó. 2019-ben Budapesten volt önálló kiállításom az egyetemnek köszönhetően, Helyreigazítás címmel, valamint több csoportos kiállításon is szerepeltek a munkáim, például Lengyelországban.

– A tanulás után jött a mélyvíz a szakmában?
– Az egyetemi évek alatt sok minden történt, többek között a covid járvány… Akkoriban én is átgondoltam néhány dolgot. Rájöttem például, hogy az alkotóművészet nem biztos, hogy elég lesz a terveim eléréséhez. Már a diploma évében jelentkeztem egy media design mesterszakra, mert úgy gondoltam, hogy ez a tudás jól ki fogja egészíteni a fotózást. Egy fotóstúdióban kezdtem el dolgozni, ahol teljesen új impulzusok értek. Kapcsolatba kerültem például a számomra addig távolinak tűnő emberábrázolással. Persze fotóztam már korábban is embereket, portrékat is készítettem, de volt bennem mindig valami gát attól, hogy instruálnom kell a modellt. Sokszor jelentek meg emberek a fotóimon, gyakran viszont a saját érzéseim feldolgozása során magamat ábrázoltam. Úgy gondoltam ugyanis, hogy önmagammal a legkönnyebb dolgozni. A stúdióban viszont sikerült ezen túllendülnöm és új dolgokat is kipróbáltam, a komfortzónámat tudatosan és folyamatosan igyekeztem kitolni. Az iskolában viszonylag jól és részletesen megtanították a különböző fények használatát, de a stúdióban sok új lehetőség adódott, hogy magam tapasztalhassam ki, és ezekkel éltem is.

– Van szakmai hitvallásod?
– Egy ismerősöm mondta egyszer, hogy a technikai maximum a minimum. Ha az ember csinál valamit, és arra felteszi az életét, akkor sosem lehet megállni. Ezzel én egyetértek: vallom, hogy folyamatosan tanulni kell. Mindig van egy konstans fejlődés a munkáimban, mert sosem mertem belekényelmesedni.

– Manapság kifejezetten divatfotókat készítesz. Ez lesz számodra most az elsődleges irány?
– Nem feledtem el az alkotói munkákat sem, de most jobban érzem magam ebben a témában, hiszen itt is megtalálom a kreatív folyamatokat – legyen szó sminkről, stylingról, világításról vagy utómunkáról. A stúdió és a fotózás mellett jött egy új lehetőség: a Metropolitan Egyetem média design szak fotográfia oktatója leszek a következő félévtől. Az oktatás számomra mindig kedvelt terület volt, szeretek előadni. Volt, hogy visszajártam a Móra gimibe a médiából érettségizőknek előadást tartani, de többször tartottam fénytanból és világítási ismeretekből workshopokat, akár az egyetemen is. Viszont ez most egy nagyobb falat lesz, épp ezért várom ennyire.
 

B.D.