A ka­rá­csony­fa előd­je

Mi­előtt a karácsonyfa-​állítás szo­ká­sa el­ter­jedt, úgy­ne­ve­zett ka­rá­cso­nyi élet­fát, más néven ter­mő­ágat ál­lí­tot­tak az ünnep al­kal­má­ból. A ter­mő­ág az évről évre meg­úju­ló ter­mé­szet, a ter­mé­keny­ség, az örök élet szim­bó­lu­ma, ta­vasz­i­gé­ző ősi jel­kép volt az eu­ró­pai né­pek­nél. Po­gány kori je­len­tés­tar­tal­ma idő­vel ke­resz­tény, bib­li­ai ele­mek­kel egé­szült ki, pél­dá­ul a tudás fá­já­ra való uta­lás­sal.

Ha­zánk­ban a ka­rá­csonyt jel­ké­pe­ző ter­mő­ága­kat leg­gyak­rab­ban rozmaring-​, nyárfa-​, kökény-​ vagy bü­rök­ágak­ból ké­szí­tet­ték. Sok­szor di­ó­val, al­má­val, mé­zes­ka­láccsal, eset­leg pat­to­ga­tott ku­ko­ri­cá­val dí­szí­tet­ték. Egyes he­lye­ken a szo­bá­ban víz­zel telt edény­be ál­lí­tot­ták vagy cse­rép­be ül­tet­ték a téli ter­mő­ágat, de elő­sze­re­tet­tel ag­gat­ták fej­jel le­fe­lé a mennye­zet­ge­ren­dá­ra vagy a szo­ba­sa­rok­ba is. Így, mint az égből ki­nőtt ág, a föld­re szál­ló, a föl­dön szál­lást ke­re­ső kis­ded Meg­vál­tót jel­ké­pez­te a ke­resz­tény ér­tel­me­zés sze­rint. E gon­do­lat­ból ki­in­dul­va egyes vi­dé­ke­ken a ké­sőb­bi­ek­ben a ka­rá­csony­fát is fej­jel le­fe­lé ló­gat­ták le a mennye­zet­ről.

A kö­zép­ko­ri ka­rá­cso­nyi szo­ká­sok kö­zött az Ádám-​Éva nap­ján elő­adott misz­té­ri­um­já­ték is jel­lem­ző volt. Az egy­há­zi ere­de­tű szo­kás sze­rint ka­rá­csony­kor a te­rem­tés tör­té­ne­tét je­le­ní­tet­ték meg. Az elő­adás­ból ter­mé­sze­te­sen a pa­ra­di­cso­mi élet­fa, a tudás fája sem hi­á­nyoz­ha­tott, amely­re az almán kívül a kí­gyót jel­ké­pe­ző lánc is rá­ke­rült. A ka­rá­csony­fa és a ter­mő­ág ál­lí­tá­sá­nak szo­ká­sa a ké­sőb­bi­ek­ben sok ideig egy­más mel­lett élt, dí­sze­ik is so­ká­ig azo­no­sak vol­tak.

A ka­rá­csony­fa ere­de­te

Az eddigi kutatások szerint a karácsonyfa-​állítás 16. századi német protestáns eredetű szokás. Pontos eredete ismeretlen, de komoly támogatóbázisa van annak az elképzelésnek, hogy Luther Márton állította az első karácsonyfát családja körében. A hagyomány úgy tartja, hogy egy téli estén, amikor a reformátor hazafelé tartott, az egyik út menti fenyőfán ragyogó kis fényeket vett észre. Luthert lenyűgözte a látvány. Amikor hazaért, gyertyákat helyezett egy fára, úgy mesélte el a családjának, amit látott.

Hazánkba a karácsonyfa állításának szokása az arisztokrácia közvetítésével került az 1820-as években. Az Élet és Literatúra című folyóirat 1842-ben megjelent cikke szerint 1824-ben Brunszvik Teréz martonvásári grófnő – az első magyarországi óvoda megalapítója – állított először karácsonyfát Bécsben látott minta alapján. Példáját elsők között követte József nádor evangélikus felesége, Mária Dorottya és a szintén evangélikus Podmaniczky család.

Eleinte a német és osztrák rokoni szálakkal rendelkező arisztokrata családokban terjedt el az új karácsonyi szokás. Lassan a városi polgárság, majd a falusi értelmiség, végül a parasztság körében is népszerű lett a karácsonyfa, amelynek állítása igazán csak az 1920-as, 1930-as években kezdett el széles körben szokássá válni. A szegényebb családokban továbbra is inkább a zöld ág – az örökzöld, többnyire fenyő díszített ágának – állítása terjedt el.

A karácsonyfa szimbolikus jelentése és díszei

A karácsonyfa többféle szimbolikus jelentéssel bír. Egyrészt Isten ajándékozó szeretetének a szimbóluma, másfelől az Édenkert közepén álló élet fáját jelképezi, amely a jó és a rossz tudásának fája mellett állt (1Móz 2,9). Karácsonykor, Jézus születésével az Isten visszafogadja az embert a paradicsomba – üzeni az örökzöld.

A karácsonyfa örökzöldje az örökkévalóságra utal, háromszög alakja a Szentháromság jelképe, ágai a keresztre emlékeztetnek. Egy monda szerint a karácsonyfa eredete abba az időbe nyúlik vissza, amikor Jézus még a földön járt. A Megváltó egyszer búvóhelyet keresett üldözői elől a fák között, ám mindegyik fa elutasította őt. Csak a fenyő adott neki menedéket ágai között, mivel nincsen lombja. Az Úr ezért megáldotta a fenyőfát, így szólva hozzá: „Virulj és zöldülj szüntelen! Légy az emberek öröme, emlékezetemre pedig gyújtsanak majd rajtad karácsonyi gyertyát!”

A karácsonyfa fényei – a gyertyák, illetve fényfüzérek – a karácsonykor emberi testet öltött Megváltóra, a világ világosságára (Jn 9,5) utalnak. A karácsonyfa tetejére helyezett csillag a betlehemi csillag jelképe, a fa tetejét díszítő angyaldísz a szenteste örömhírt hozó égi követre emlékeztet.

A karácsonyfára aggatott alma amellett, hogy a tudás fájának gyümölcsszimbóluma, Jézus uralkodói jelképe, amely egyúttal Isten ajándékát, az Újszülöttet is szimbolizálja. Ez a gondolat jelenik meg például az „A kis Jézus aranyalma” kezdetű népi gyermekdalban. A karácsonyfa színes gömbdíszei az alma modern megfelelői.

A dió szintén Krisztus-​szimbólum is. „A külső (zöld), keserű burok a szenvedésre, a kemény csonthéj a keresztfára, a belül levő édes mag az isteni életre utal, melyért az embernek fáradoznia kell” – írja a Magyar katolikus lexikon.

A karácsonyfára aggatott papírláncok és egyéb színes girlandok, szalagok az Édenkert kígyójaként tekeregnek a fán, amelynek hatalmát Jézus megtörte születésével, majd halálával és feltámadásával.

Európában általában december 24-én dísztik fel a karácsonyfát, amely hagyományosan január 6-áig, vízkeresztig áll. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-​állítás szokásánál is újabb keletű, mivel sokáig a karácsonyfa és a ráaggatott édességek és gyümölcsök jelentették az ajándékot. 

Fotó: Luther Márton karácsonyfájának acélmetszete, a Sartain's Magazine-​ból, 1860 körül

Kép és szöveg forrás: evangelikus.hu