December 6. szombat, Miklós
2015. január 22., 21:59

Elismerés hősies helytállásért

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Mogyoródi úti székházában január 21-én újdonsült tűzoltótiszteket avattak, azok pedig, akik hősies helytállást tanúsítottak munkájuk során vagy szabadidejükben, elismerést vehettek át Dr. Bakondi György tű. altábornagytól, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatójától.
Bakondi kitüntet katasztrófásokat 1 2015 0123.jpg

Bács-Kiskun megyéből Tóth Péter tűzoltó hadnagy, a Kiskőrösi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka vehetett át elismerést.

2014. október 25-én Tóth Péter tű. hadnagy szabadnapján Szegedről Kalocsa irányába tartott személygépkocsijával két teherautó mögött. Egy szemből érkező személyautó őzzel ütközött. Az ütközés következtében az autó átsodródott a menetiránynak szemközti sávba, ahol az egyik teherautóval összeütközött. A hadnagy észlelve a balesetet azonnal megállt és a két tehergépjármű vezetőjével közösen megkezdték a súlyos sérült mentését.

Tóth Péter ellenőrizte a sérült légzését és pulzusát, illetve a légútjaiban a légzés akadálytalanságát, majd stabilizálta a sérült helyzetét a járműben, ezt követően az autót áramtalanította. A rendőrség, a mentők és a tűzoltók kiérkezéséig segítette a közúton a forgalom leállítását, valamint irányításának megszervezését.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram