Győri Melinda (58)
– Sok mindenben hiszek, ami kézzel nem fogható, szemmel nem látható, de ettől függetlenül nem tartom magam babonásnak. Viszont két dologhoz tartom magam a személyes megtapasztalás miatt: az egyik, amikor elmegyek otthonról, de valamiért vissza kellene mennem, hazaérve leülök egy székre, felemelem a lábam és elszámolok ötig, majd újra nekiindulok az utamnak. A másik babonás szokásom, hogy szúró-vágó eszközt nem adok ajándékba anélkül, hogy ne tennék hozzá legalább öt forintot. A péntek 13. szerencsés nap számomra, mert tudatosan azzá akarom tenni.

Bódiné Ujlaky Zsanett (31)
– Nem vagyok babonás. Egyszer hallottam, hogy ha kiömlik a só, ott veszekedés lesz. Gyerekkoromban rengeteg konfliktust láttam és hallottam, így amikor tudomást szereztem erről a hiedelemről, direkt figyelni kezdtem a történéseket. Egyszer sem láttam sókupacot. A gyermeki logikám azt sugallta, biztosan már feltakarították, majd amikor rájöttem, hogy itt szó sincs a só varázserejéről, már butaságnak gondoltam. Tudomásom szerint ez a babona onnan ered, hogy egykor sokkal nagyobb értéke volt a sónak, mint napjainkban és nem volt szabad pazarolni. Véleményem szerint az ilyen mendemondáknak nem kell felülni, hiszen a szerencsénk, vagy a napunk alakulása nem tárgyakhoz, vagy állatokhoz köthető, hanem rezgéseinkhez, tetteinkhez.

Papp Viktória (37)
– A különböző hiedelmek a régi időkben az emberek hétköznapjait befolyásolták, természetfölötti jelenségként tartották számon. Mostanság egyre kevesebbet tudunk ezekről. Szerintem mindenki babonás egy kicsit, akár elismeri, akár nem. Én például állandóan a négylevelű lóherét keresem, ha a szabadban járok, de nem bántom a kis pókokat sem a lakásban, inkább kintebb tessékelem őket. Szilveszterkor lencsét eszünk, bár utólag volt, hogy megkérdőjeleztük a lencse bőségteremtő erejét. A "szerencsehozó" hullócsillagnézést augusztusban sosem hagyom ki és a kéményseprő gombjában is hiszek. Nekem a péntek 13. viszont mindig is szerencsés napnak bizonyult. A fekete cicuskákkal már óvatosabb vagyok, mert volt már, hogy jó irányba indult el, de a végére meggondolta magát és a "balszerencsés" irányba fordult vissza előttem. Ha időben meglátom őket, inkább igyekszem kikerülni messziről. De a családban van, aki a kiborult sótól, az asztal sarkán való üléstől vagy a tükörtöréstől tart. Ám mindezektől a babonáktól függetlenül szerencsés és boldog embernek tartom magam és szeretem az életem! De úgy gondolom, ezekért mind tenni kell tudatosan is. 

Kengyel Nikolett (27)
– Gyakran hallottam a nagymamámtól, hogy a magyar emberek nagyon babonásak. Tőle tudom például, hogy Luca-napkor a háziasszonyoknak tilos dolgozni és bármit kölcsön adni. Ezen túl is jónéhány babonában hiszek. Például abban, hogy az úton előttünk átfutó fekete macska jobbról balra futva szerencsét, fordítva pedig szerencsétlenséget hoz. A véletlenül kiborított só bosszúságot, kisebb veszekedést okoz, de ezt elkerülhetjük, ha egy csipetnyit belőle átdobunk a bal vállunk felett. Egyesek azt ajánlják, hogy ne köszönjük meg a gyógyszert, mert akkor nem fog hatni. A péntek 13-a is különleges nap, engem mindig elkerül ilyenkor a szerencse. Nagymamám úgy tartotta, hogy az év első napján tilos mosni, varrni, teregetni, seperni (kiseprik a szerencsét), vasalni (kilapítják a szerencsét) és más házi munkát végezni. Nem szerencsés dolog újév napján hagyni, hogy a tűz kialudjon, aki pedig ollót használ, elvágja a szerencséjét. Tilos ilyenkor baromfihúst enni (mert a szárnyas elkaparja a szerencsénket), aki viszont lencsét fogyaszt, annak az év során soha nem ürül ki a pénztárcája. Saját élményeim a babonákkal kapcsolatban: az úton átfutó fekete macska teóriája nem mindig jött be. Néha pont fordítva sült el. A gyógyszert nem szoktam megköszönni, mert volt már rá példa, hogy ezért nem hatott. Szerintem jó dolog, hogy vannak babonák, hiszen ez is része a magyarságunknak, összeköti a generációkat.

Szurmikné Sándor Emma (69)
– Nem vagyok babonás, bár eszembe szokott jutni, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan elterveztem, az azért lehet, mert vissza kellett mennem a lakásba. Számomra a 13-as szám nem okoz gondot. Sőt, van egy érdekes megtapasztalásom ezzel kapcsolatban: 1982-ben költöztünk abba az utcába, ahol még most is lakunk. Akkoriban még csak papíron létezett ez az utca. Nem volt kikövezve és kinyitva a keresztutcákra. A mi házunk volt az első lakóingatlan itt, de valamiért nekünk adták a 13-as házszámot. Azóta sem értem, hogyan történhetett így.

V. B.