December 6. szombat, Miklós
2023. június 14., 19:52

Pénteken indul a Béke-Tér-Zene programsorozat

Negyedik szezonban indul el június 16-án, pénteken, 18 órakor a Kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében, a Béke-Tér-Zene programsorozat, a főtéren. Az első koncertet a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekartól hallhatja a közönség.
Béke-tér-zene ifjúsági.jpg (1622 x 878 px)

Kis-Fekete Vilmos igazgató elmondta, hogy eddig még soha nem nyitotta az Ifjúsági Fúvószenekar a programot, így most övék a nagy feladat. Izgatottak és nagyon készülnek rá a fiatalok, akik komoly térzenei műsorral állnak fel, ami komoly, mélyebb darabokat is tartalmaz, de természetesen a vicces elemek sem hiányozhatnak majd az estén. Ahogyan fogalmazott: izgalmas nyitánya lesz a dolognak és bíznak benne, hogy az időjárás is végig kegyes lesz a programokhoz.

Az augusztus közepéig tartó sorozat fellépői között lesznek ismerős arcok és lesznek új vendégek is. Szeretettel várnak minden érdeklődőt, köztük azokat, akik eddig is végigkísérték a térzenei produkciókat és azokat is, akik most először lesznek részesei ezeknek a rövid koncerteknek.

Z. A. 
            

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram