December 6. szombat, Miklós
2014. október 28., 13:37

Mindenszentek, Halottak napja Bács-Kiskun megyében is

Fokozott rendőri jelenléttel biztosítják Bács-Kiskun megyében is a megemlékezést.
Rendőrség mindenszentek 1 2014 1028.jpg (503 x 334

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság polgári és egyenruhás tagjai a megemlékezés idején megerősített szolgálatot látnak el a temetőkben, azok környékén. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is a polgárőrökkel együttműködve biztosítják kollégáink a közrend, közbiztonság fenntartását.

Az ünnepre a bűnelkövetők is készülnek, ezért fontos, hogy mindent megtegyünk az áldozattá válás megelőzése érdekében. Csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire feltétlenül szükségük van. Ellenőrizzék, hogy az otthonuk, gépkocsijuk ajtaját bezárták-e, autójukban látható helyen, illetve őrizetlenül ne hagyják értékeiket, mert a rossz szándékkal nézelődők hamar felfigyelnek arra. Kerékpárjaikat is lakatolják le, a kormányon, illetve a kosarakban ne hagyjanak semmit.

Amennyiben észlelték, hogy feltörték, vagy ellopták járművüket, mielőtt bármihez hozzáérnének, haladéktalanul értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható 107, vagy 112 központi segélyhívó telefonszámokon. Ebben az időszakban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő, ezért 2014. október 30-tól november 4-ig elsősorban a forgalom segítése miatt a közutakon, valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők.

Az ünnep méltóságának megőrzése érdekében kérjük a közlekedőket, hogy a hosszú hétvégén legyenek körültekintőek, tartsák be a közúti előírásokat. Lassabb haladás, valamint forgalmi torlódások esetén se veszítsék el türelmüket.

Legyen ez a hétvége a kegyeleté, a megemlékezésé és az élet tiszteletben tartásáé!
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram