Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. november 14., 11:26

Hétérmes birkózóünnep Kecskeméten

Igazi birkózóünnepnek voltak részesei azok, akik részt vettek a Kecskeméti Sportiskola Birkózó Szakosztálya által rendezett Balla József Emlékversenyen. Szombaton, a Mercedes Kosárakadémia megtelt birkózókkal és szurkolókkal, szinte kicsinek bizonyult a hatalmas terem. A rendezvényen megjelent Lőrincz Tamás olimpiai, világ és Európa-bajnok is – tájékoztatta lapunkat Szabó József edző. 
Kmét Balla ev.21.jpg (4608 x 2592 px)

A magas színvonalú versenyre több mint 350 kis birkózó érkezett 6 korosztályban az ország minden részéről, illetve a határon túlról is, Lengyelországból, Németországból, Szerbiából, Szlovákiából és Csehországból. Természetesen a félegyházi birkózók is részt vettek a rangos eseményen, méghozzá sikeresen: 3 arany és 4 bronzérmet sikerült szerezni.

Aranyérmesek:

Nagy Hunor 9 évesen már számos versenyen ért el sikereket, ezúttal sem talált legyőzőre a -36 kg-os súlycsoportban.

Bárány-Almási Tamás kinőtte régi súlycsoportját. Az új, 76 kg-os kategóriában remekül mutatkozott be, ugyanis többek között legyőzte a ferencvárosiak országos bajnokát is.

Czakó Zoltán mindössze 85 kg-osan a nehézsúlyúak között próbált szerencsét. Nála 30-40 kg-mal nehezebbeket is legyőzött.

Bronzérmesek:

László Eszter a 6-7 évesek és Bene Zsombor a 8-9 évesek között.

Hideg Zita a 46 kg-os fiúk között remek győzelmek révén feljutott a dobogó harmadik fokára, ikertestvére, Hideg Balázs négy győzelemmel és egy vereséggel pedig a -42 kg-ban lett harmadik.

Bene Ivett ötödik lett az 50 kg-osok között.
          

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram