Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. november 03., 15:35

Kultúrsarok – Márton-napi családi délután

Az ünnepi kalendáriumhoz kapcsolódva idén is megrendezi a Márton-napi családi délutánját november 6-án, a Móra Ferenc Művelődési Központ.
Lapba.jpg (1856 x 1365 px)

A magyar hagyományok szépségére és sokszínűségére rávilágító program célja, hogy minőségi szórakozást nyújtson kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az érdeklődők ezen a családi délutánon 15 órától kézműves foglalkozáson vehetnek részt, amely során őszi dekorációkat, lámpásokat és filcállatokat – elsősorban libákat – készíthetnek. Miközben mindenki művészi hajlama testet ölt egy-egy alkotásban, 15.30-kor elkezdődik a Bábakalács Bábszínház: „A szomorú királykisasszony” című bábelőadása, amelyben a családok az aranyszőrű bárányhoz ragadt falunép mókás történetét ismerhetik meg. A zenés-bábos formában előadott darab lehetőséget kínál a gyermekeknek, hogy megtegyék első lépéseiket a színház világában és játékosan ismerkedhessenek meg ennek a művészi ágnak a szépségeivel.

A napot a 17 órakor kezdődő, Lovászi Edina: „Abszurd, bravúr, celeb” című családi koncertje zárja. A Laik Eszter verseit megzenésítő előadás olyan idegen nyelvű kifejezéseket magyaráz el egyszerűen és játékosan a gyermekeknek, amelyeket nap, mint nap hallanak, de nem minden esetben értenek. A történet főszereplője egy mindent tudni akaró Pali nevű kisfiú, akivel az apróságok együtt tanulhatnak és játszhatnak.

További információ a 76/466-843-as telefonszámon kérhető.
A záró családi koncert a Hangfoglaló program támogatásával valósul meg.
             

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram