Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. október 24., 20:42

Magabiztosan nyert a KKC

A várakozásoknak megfelelően megszerezte a győzelmet a Gyulai Color ellen a Kiskunfélegyházi KC csapata a felnőtt férfi kosárlabda-bajnokság NB II. keleti csoportjában. A KKC zsinórban a második mérkőzését nyerte meg a bajnokságban.
PA230009.JPG (2560 x 1440 px)

A Gyulai Color és a Kiskunfélegyházi KC is egy győzelemmel és egy vereséggel a háta mögött várta a 3. fordulót. A gyulaiak a Tiszakécskét győzték le legutóbb, míg a félegyháziak Békéscsabán győzedelmeskedtek.

Az erőviszonyok alapján félegyházi sikerre lehetett számítani. Az együttest egyebek mellett a Kiskunfélegyházi Birkózó Sportegyesület tagjai bíztatták a lelátón.

Talán a bíztatásnak is köszönhetően az első negyed hatalmas hazai fölényt hozott. A játékidő leteltével 26-3 volt az eredmény.

A második negyedben némileg megváltozott a játék képe. A gyulaiak ezt a játékrészt 23-14-re megnyerték, így a nagyszünetre faragtak a különbségen.

A szünetet követően 40-26-os állásról folytatták a felek. A következő két negyedben még jobban kidomborodott a hazai csapat fölénye. Az utolsó játékrészt 24-4-re nyerte meg a KKC, így összességében 40 ponttal múlta felül ellenfelét.

Férfi NB II. keleti csoport 3. ford., 10. 24.
Kiskunfélegyházi KC – Gyulai Color 86-46

(26-3, 14-23, 22-16, 24-4)

G. Z.
     

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram