Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. július 11., 17:57

Bőséges programok a birkózók házatáján

Nyáron sem tétlenkednek a Kiskunfélegyházi Birkózó SE tagjai. Versenyek és edzőtáborok zajlanak a nyár folyamán, hogy az őszi versenyszezonban minél sikeresebben szerepeljenek a sportoló fiatalok.
Birkózók 0711.jpg (1440 x 1080 px)

A strandbirkózás várhatóan felkerül a nyári olimpiai programba, mert egyre népszerűbb a küzdősportolók körében, könnyen érthetőek a szabályok, bárhol űzhető, ezért a Magyar Birkózók Szövetsége is évek óta megrendezi az országos bajnokságokat egy három részből álló versenysorozat keretében.

Az első állomás idén Szentesen volt, ahol az U14-es korosztályban félegyházi fiú, Bátyai Dorián lett a bajnok a +55 kg-os súlycsoportban. Dorián minden ellenfelét nagy fölénnyel győzte le, nem tudtak ellene pontot sem elérni. Bizakodva várhatja a Siófokon, majd a Lupa Beach-en megrendezendő következő fordulókat.

Tapodi Zsófia negyedik, Makra Benjámin pedig ötödik lett a saját kategóriájában.

Július második felében edzőtáborába vonul az egyesület apraja-nagyja. Siófokon tíz napon keresztül közösen készülnek más egyesületek versenyzőivel, többek között korondi sporttársakkal, de Lengyelországból is érkezik egy népes csapat, több más hazai klub mellett.

Szabó József edző
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram