Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. augusztus 22., 11:26

Minden korosztályt megmozgatott a Kiskun Utcai Futóverseny

Ez a nyár sem maradhatott Kiskun Utcai Futóverseny nélkül. A nagy hagyományokkal rendelkező eseményt immár 28. alkalommal szervezte meg a Jogging Plus Sportegyesület a Félegyházi Napokhoz tartozó sportprogramok keretében, augusztus 22-én.
P8210005.JPG (2560 x 1920 px)

A versenytávokat ezúttal a Kossuth utca állomás felöli részétől bonyolították le. A rendezvényt Balla László, Kiskunfélegyháza sportért felelős alpolgármestere nyitotta meg, majd pedig Simon Hajnalka fitneszedző tartott bemelegítést a jelentkezők számára.

A gyermekek korcsoportokba bontva szelték a távokat. Az óvodások 200 métert, az alsósok 400 és 600 métert teljesítettek, míg a felsősökre kereken 1 kilométeres szakasz várt. Nekik már két kört kellett megtenniük, többek között a rendezvény centrumának számító Rollsped Kft. kamionjának megkerülésével.

A 28. Kiskun Utcai Futóversenyen ezúttal 2 kilométeres táv várt a résztvevőkre. A versenyt Tóth Szilveszter nyerte meg.

A főtávot követően a rendezvény 4*500 méteres váltóval zárult, amit követően eredményt hirdettek és átadták az érmeket.

A részletes eredményekről hamarosan beszámolunk.

G. Z.
    

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram