Február 2. hétfő, Aida, Karolina
2021. június 01., 11:11

Vásár a Szérűskertben

Szérűskerti kézműves vásárt és gyermeknapot rendez június 13-án, vasárnap a Huszka József Hagyományőrző és Sport Egyesület. Az egésznapos programban szerepel íjászat, különböző kiállítások, ugrálóvár, népi játszótér, városnéző kisvasút és állatsimogató is. A látogatók többek között helyben sütött rétessel, langallóval, palacsintával és pörköltekkel csillapíthatják éhségüket.
Online.jpg (2346 x 1250 px)

Az egyesület 2020 októberében kapta meg kezelésre a Szérűskertet, azóta többek között szemetet és építési törmeléket hordtak el, terepet rendeztek és füvet kaszáltak annak érdekében, hogy közösségi eseményekre alkalmassá tegyék a területet. Nemrégiben elkezdték telepíteni azt a parkot is, amelyet a Móraváros pihenőhelyének szánnak, és amit Nagy Ágnes főkertész asszony szakmai segítsége mellett álmodtak meg. Elültették az első tíz fát, raklapbútorokat terveznek, és – amint sikerül a szükséges forrást előteremteni – játszótér is készül – foglalta össze Kollár László egyesületi titkár a terveket.

– A Szérűskertet rendezvényhelyszínnek is szántuk, ennek megfelelően engedélyt kaptunk Csányi József polgármester úrtól kézműves vásárok megrendezésére. Most pedig elérkezett az idő az első alkalom megtartására. Itt valóban csak magyar kézművesek termékei lesznek kaphatók, az élelmiszerektől a viseleti és egyéb ruházaton, dísztárgyakon át a használati eszközökig. Nem sokkal a gyermeknap után családi és gyermekprogramokkal is készülünk, hogy igazi családi programban legyen része a látogatóknak. Lesznek jurtatárlatok, háziállat-bemutató, és természetesen finomságokban sem lesz hiány – tette hozzá az egyesület titkára.

A helyszín az Akácfa és a Platán utcáról, illetve a Kálvária menti sétányról közelíthető meg.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram