December 6. szombat, Miklós
2014. október 05., 11:36

Autós üldözés Kecskeméten

Ittasan okozott balesetet, elhajtott, üldözőbe vették, majd egy fának ütközött egy férfi szombaton délután Kecskeméten.
Fának csapódott autó 2014 1005.jpg (2048 x 1536 px

Akciófilmbe illő jelenet játszódott szombat délután Kecskeméten. A Halasi úton egy lámpás kereszteződésnél egy autó le akart kanyarodni balra, de a szemből érkező fehér kocsi áthajtott a piroson, és nekiütközött. A fehér autó azonban nem állt meg, a sofőr gyakorlatilag fékezés nélkül elhajtott a helyszínről. Látta ezt egy harmadik autó vezetője, aki a balesetet okozó autó után hajtott.

A Mercedes-gyár 2-es kapujáig követte a száguldozó kocsit, ami az aszfaltról lehajtva eltűnt a földes úton. Az „üldöző” autó sofőrje idő közben természetesen értesítette a rendőrséget. A kiérkező járőrök az aszfaltúttól körülbelül 500 méterre meg is találták a balesetet okozó kocsit – egy fának ütközve. A közelben kódorgott az autóban utazó két férfi is, információink szerint erősen ittas állapotban. A kocsiban egyébként rengeteg üres üveg volt.

A két férfit bevitték a rendőrségre, mindent beismertek, az ügyben rendőrségi eljárás indult. A balesetekben nem sérült meg senki.

Fotó: illusztráció
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram