Január 10. péntek, Melánia

Huszonnyolcan már gyógyultan térhettek vissza az idősek otthonába

2020. november 25., 15:05
Huszonnyolc lakót gyógyultnak nyilvánítottak a koronavírus fertőzésből és hazatérhetett a Csanyi úti idősek otthonába Kiskunfélegyházán – számolt be örömmel a hírről Gálig Erzsébet, a Szivárvány Személyes Gondoskodást Nyújtó Intézmény vezetője.  
_DSC1392.JPG (2704 x 1800 px)

– Köztük a mi Erzsike nénink is, aki a 102. életévében jár és sajnos a közelmúltban pozitív koronavírus teszttel került kórházba. Nagyon aggódtunk érte is, viszont neki van egy olyan mentalitása, amelyben bízhattunk, hogy átsegíti őt ezen a nehéz időszakon. Így történt és a múlt héten visszatért hozzánk, az intézménybe és nagyon jó látni, hogy itthon, újra közöttünk van – tette hozzá.

Gálig Erzsébet elmondta, hogy az elmúlt 15 évben nem volt hasonló év, amikor ennyi nehézség adódott volna az intézmény életében. A tavaszi, első hullám idején, amikor még országosan is kevesebb fertőzött volt, sikeres védekezést tudhatott magáénak az intézmény. Akkor nem volt pozitív eset sem a dolgozók, sem az ellátottak körében. Sajnos a második hullám már sokkal súlyosabban érintette az intézmény mindennapjait. Először a Csanyi úti otthonban ütötte fel a fejét a vírus, amelynek eredményeképpen sajnos több halálos kimenetelű megbetegedés történt. Az intézményvezető hangsúlyozta, hogy ezek az esetek nem mindig a koronavírus miatt következtek be. A tesztelések eredménye és a tünetek megjelenése után minden esetben az orvos döntötte azt el, hogy szükség van-e kórházi ápolásra.

Jelenleg a Csanyi úton 105 férőhelyből 81 fő az ellátottak száma és 6 fő tartózkodik kórházban. A 75 férőhelyes Nádasdy utcai intézményben 74 fő a létszám, amelyből szintén ketten vannak egészségügyi intézményben. A fogyatékos személyek nappali klubja és az idősek klubja sem fogad ellátottat a megbetegedések miatt és 1 fő tanyagondnok munkáját is nélkülözni kell.

– Nagyon nehéz időszakon megyünk át és sajnos a végét még nem látjuk, de a pozitív esetek erőt adnak ezekben az erőt próbáló helyzetekben is – mondta az igazgató, majd hozzátette: az intézményben eddig szokásos és hagyományként megtartott rendezvényeket nagyon sajnálják, hogy elmaradtak, a karácsonyra viszont készülnek. Nem engedik, hogy a vírus ezt is tönkretegye.  Minden biztonsági előírás betartásával szerveznek a dolgozók egy ünnepi műsort, amelynek célja, hogy egy kis meghitt hangulatot varázsoljanak ellátottaknak, ennek a nehéz évnek a végén.

Gálig Erzsébet elárulta, hogy ez az év az utolsó számára intézményvezetőként, hiszen 15 év után búcsúzik az igazgatói feladatoktól, nem kívánta megpályázni újra a posztot.

– Most érkezett el az idő, hogy mással tudjak foglalkozni. Nehéz lesz, hiányozni fog, hiszen második családomnak tekintettem az intézményt – mondta el végezetül.

Z. A.
 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram