2020. augusztus 05., 22:20
Pingpongtáborba várták a gyermekeket
Bene Györgyi és Pengő-Mura Renáta vezetésével július utolsó és augusztus első hetében pingpongtábort szerveztek 6 és 14 éves kor közötti gyermekeket részére Kiskunfélegyházán. A napközbeni programok nagyrészt a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola edzőterméhez kötődtek, de jutott idő strandolásra és egyéb játékos foglalkozásra.
A tábor első hetében az asztaliteniszt korábban már megismerő gyermekek vettek részt elsősorban, míg a második héten többségében kezdő fiatalok ragadtak ütőt – mondta el Bene Györgyi táborszervező.
– Változatos programokkal készültünk. Az asztaliteniszen kívül koordinációs feladatokat és egyéb játékos foglalkozásokat szerveztünk. Az asztalitenisz mellett focizni és kosarazni is tudtak a gyermekek. Úgy gondolom, a nap végére egészségesen elfáradtak. A pingpong alapjait a kezdők is megtanulták pár nap alatt. Ehhez tartozott többek között a labda, az ütő és az asztal megismerése, a szabályok elsajátítása.
A gyermekek jól érezték magukat és remélhetőleg kedvet kaptak a sportághoz – tette hozzá Bene Györgyi.
Kép: Félegyházi ASI, Gubu Zoltán
G. Z.
Kövessen minket a Facebookon is!














