Február 3. kedd, Balázs
2020. július 30., 18:17

ELMARAD!!! Korlátozások mellett tartják meg az idei Kurultajt

Szigorú járványügyi korlátozások és egyes programok törlése mellett tartják meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző rendezvényét, a Kurultajt augusztus 21. és 23. között a Bács-Kiskun megyei Bugacon – közölte a szervező Magyar Turán Alapítvány az MTI-vel.
Kurultaj  illuszt 2020 0729.jpg (825 x 506 px)

A tájékoztatás szerint a már több mint tízéves múltra tekintő magyar törzsi gyűlés szervezői a kormány koronavírus-járvány miatt hozott döntésére reagálva – amely alapján augusztus 15. után sem tarthatnak Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvényeket – törlik a Kurultaj néhány részprogramját. Elmarad a Kárpátia zenekar augusztus 22-re meghirdetett koncertje, valamint az esti és éjszakai táncházakat sem tartják meg – írta az Index az MTI értesüléseire hivatkozva.  

Mint írják, a Kurultaj egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb közös hagyományőrző ünnepe is. A járványhelyzet miatt a rokonnépek delegációi kisebb létszámban érkeznek vagy olyan országokból, ahonnan korlátozás nélkül engedélyezett a beutazás, vagy pedig két negatív Covid-teszttel rendelkeznek.

A vendéglátást és az egyéb szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak szigorú egészségügyi szabályokat kell betartaniuk, a résztvevő hagyományőrzőkre és látogatókra pedig szigorú házirend vonatkozik. Az ezzel kapcsolatos információk a rendezvény hivatalos honlapján, a www.kurultaj.hu oldalon olvashatók.

A szervezőknek idén a résztvevők és a látogatók egészségét tartják elsődlegesnek, ezért megelőző intézkedésekkel szeretnék biztonságossá tenni a rendezvényt.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram