Január 11. szombat, Ágota

Adtak és kaptak is – ki a vérével, ki a termékével segített

2020. április 21., 10:30
Véradást tartottak április 22-én, szerdán délután a Szakmaközi Művelődési Házban. Az esemény több okból is figyelemreméltó volt. Egyrészt, mert jelen helyzetben a szokottnál is nagyobb szükség van az akár életeket mentő vérre, másrészt pedig, mert már maga a szervezés is a helyi összefogás szép példája.
_DSC8493.JPG (2704 x 1800 px)

A Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete szakmai szervezése mellett a Kapualj ABC vállalta a társszervezői feladatokat, és vonta be azokat a partnereket, akik többek között saját termékeikkel ajándékozták meg a véradókat, ily módon mondva köszönetet áldozatvállalásukért. A Heineken Hungária például különleges sörökkel kedveskedett a véradóknak, a Félegyházi Pékség kakaós csigával és péksüteménnyel, a Szentkúti Tej kakaóval, natúr és gyümölcsjoghurtokkal csatlakozott.

– Sikerült helyi rekordot dönteni! – mondta el Almádi-Kis Melinda, a Vöröskereszt területi vezetője. Hozzátette: 81-en vettek részt az eseményen, és 70 sikeres véradás történt – figyelembe véve az egészségügyi protokollt. A higiéniai előírások és a személyes távolság betartása speciális lebonyolítást igényelt, ám sikeresen helytálltak a szervezők. Szerencsés volt a helyszínválasztás is, ugyanis a Szakmaközi Művelődési Ház tágas kertjében, a szabad levegőn sorakoztak a véradók, akik a várakozás ellenére is türelmesek és elszántak voltak, mindenki érezte, hogy ennek most különösen nagy tétje van.

Almádi-Kis Melinda immáron négy éve dolgozik a Magyar Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezeténél, munkája a szenvedélye, és ez idő alatt számos érdekes esettel találkozott. Az egyik legtanulságosabb történet egy férfiról szól, aki korábban lelki válságba került és öngyilkos akart lenni, rengeteg vért vesztett, a véradás mentette meg az életét. Onnantól kezdte új értelmet és életcélt nyert az élete: másokon segít, rendszeres véradó lett, és már a 100. véradásán is túl van.

Az április 22-i eseményen 15 új véradó is megjelent, a szervezők bíznak abban, hogy kellemes élmény érte őket, és rendszeres véradókká válnak majd. Veréb Zoltán, félegyházi lakos volt az utolsó véradó az eseményen, este 8 órakor került sorra, de egyáltalán nem bánja. Rendszeres véradó, ez volt számára a 23. alkalom. – Vérre mindig szükség van, főleg most. Szeretnék segíteni az embereknek – osztotta meg gondolatait.

A Félegyházi Pékség a vészhelyzet ideje alatt a jövőben is támogatja a kiskunfélegyházi, valamint a kecskeméti kórház egészségügyi dolgozóit.

A véradók az Országos Vérellátó Szolgálattól SMS-t kapnak, amelyben értesülhetnek arról, hogy mikor szállították ki a vérüket. Ezáltal realizálódik igazán a hozzájárulásuk értéke.

Fotó: Fantoly Márton
 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

Tegnap
Továbbiak
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram