December 6. szombat, Miklós
2014. augusztus 28., 16:25

A kaland nem a fogdában végződött

Kínával indított a „Tudás könyvei olvasó-kalandtábor”, a gyerekek átestek tűzviharon, megismerték az aranyásók életét, és üvegmatrica-készítés közben örömmel meséltek az élményekről
kaland1.JPG (2322 x 3139 px)

A nyár legvégső tábora cím mellett még egy seregnyit adományoznának a gyerekek a Városi Könyvtár által szervezett programsorozatnak, csupa jókedvűt és dicsérőt. Többüknek ez már a sokadik szünidei táborozása az idén, amely méltó befejezésként, emlékezetessé teszi a nyarat.

Léna (12) barackvirágszínű tulipán kontúrjainak festése és színezése közben alig győzte sorolni az izgalmas és érdekes foglalkozásokat.

Dorka (9) a szegedi kirándulást várja, és kicsit sajnálja, hogy ezzel be is fejeződik a tábor:

– Nem jártam még Szegeden, a városra is kíváncsi vagyok, és az Egyiptomi kiállítás azért is érdekel, mert tetszik az a korszak, érdekes.

Reginának (13) a rendőrségen és a tűzoltóságon tett látogatások jelentettek különleges élményt:

– Láttam a munka hátterét, az irodákat, felszereléseket és a környezetet, ahol dolgoznak. A másik kedvenc programom a papírkészítés volt, a harmadik… – vette sorra a tábor teljes menetrendjét, hiánytalanul.

Szonja (10) tavirózsa-készítő:

– Eddig annyit tudtam, hogy betörőkkel és balesetekkel foglalkoznak, most láthattam belülről a rendőrséget, és azt is, hogy íróasztalok mellett dolgoznak. Érdekes kirándulás volt. Egy percre bezártak bennünket a fogdába, de kijöhettünk. Tetszett ám a biciklitúra is!

tli

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram