Január 12. vasárnap, Ernő

Nincs még magyar neve az új kullancsjárványnak

2019. július 06., 16:16
A Hyalomma marginatum egy kullancsfaj, Afrikában őshonos, magyar neve még nincs. Arról ismert, hogy az úgynevezett krími-kongói vérzéses láz vírusát hordozhatja - írta az infostart.hu.
Új kullancs 2019 0706.jpg (1280 x 853 px)

Ennek a vérszívónak egy felnőtt példányát találták meg az MTA Ökológiai Kutatóintézetének (MTA ÖK) munkatársai, amikor a Margitszigeten élő sünöket és a rajtuk élősködő kullancsokat tanulmányozták három éven keresztül.

A betegség néha megjelenik Európában, például Romániában, Szerbiában és Bulgáriában, a kullancs Horvátországban is megtalálható, de a közelmúltig úgy lehetett tudni, a Mediterráneumnál északabbra nem élhet meg a téli fagyok miatt – írja a 24.hu.

Újabban itthon, valamint a szomszédos országokban, sőt Németország északi részén, Hamburg közelében is megtalálták felnőtt egyedeit. Így pedig bebizonyosodott, hogy képesek túlélni és talán szaporodni is az európai környezetben.

A petéből kikelő, apró hatlábú lárvák vért szívnak, majd úgynevezett nimfává fejlődnek. Ekkor újra vérre van szükségük, hogy elérjék felnőtt kullancs állapotot. Madarakra csak az első két állapotban kapaszkodnak, a kifejlett egyedek táplálkozásához nagyobb állatra, kutyára, szarvasra, lóra vagy emberre van szükség.

Mivel Magyarországon sok a potenciális hordozó, így reális a veszélye, hogy az idegenhonos kullancs és vele együtt a krími-kongói véres láz kórokozója idővel megtelepedjen.

Ez egy belső vérzésekkel, magas lázzal járó, a nevéhez illően borzalmas betegség magas halálozási aránnyal – mondta a portálnak Földvári Gábor parazitológus, az MTA ÖK tudományos főmunkatársa.

A parazitológus szerint rendkívül fontos felkészülni az esetleges új járványokra, ezért is monitorozzák a járványtani és ökológiai szempontból a kullancsok és az általuk terjesztett kórokozók jelenlétét és terjedését, is. A szúnyogokkal ellentétben a kullancsokat életmódjukból adódóan nem lehet tömegesen irtani. A védekezés egyéni lehet.

 

Kövessen minket a Facebookon is!

aktuális

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram