December 6. szombat, Miklós
2014. július 07., 18:48

Napok óta hiába keresik az eltűnt tinilányt

Eltűnt egy 13 éves kislány. Kocsis Vanessza Evelinnek még június 27-én késő délután veszett nyoma, azóta hiába keresik.
Kocsis Vanessza eltűnt 2014 0707.jpg (334 x 393 px

A gyermek június 27-én 18 óra 30 perc körüli Kiskunfélegyháza központjában a polgármesteri hivatallal szemben lévő buszmegállóból nevelőszülője engedélyével távozott, de a nevelőszülőhöz vissza nem ment és tiszakécskei tartózkodási helyére sem tért haza. Azóta Kocsis Vanessza ismeretlen helyen tartózkodik, magáról életjelet nem ad.

A gyermek felkutatására eddig tett intézkedések nem vezettek eredményre, körözését a rendőrség elrendelte.

Kocsis Vanessza Evelin 150 cm magas, vállig érő fekete hajú, vékony testalkatú. A lány eltűnéskor rózsaszín nadrágot, sötét színű, szívecskés melegítőfelsőt viselt és volt nála egy drapp színű táskát is.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik az eltűnt lánnyal kapcsolatban, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs.: 8-16, p.: 8-13), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram