December 6. szombat, Miklós
2014. július 05., 12:52

Beismerte a repülőbaleset pilótája, hogy hibázott

A pusztaszeri repülőtéren szerdán balesetet okozó gép pilótája vallomásában elismerte, hogy vezetéstechnikai hibát követett el – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Pusztaszeri repülőbaleset 2014 0702.jpg (1500 x 10

Szenti Szabolcs felidézte: a nyomozás eddigi adatai szerint a külterületén lévő repülőtérről szerdán tíz órakor egy utassal szállt fel a vitorlázó kisrepülőgép. Manővereit a földről többen figyelték. A megalapozott gyanú szerint a pilóta a légi közlekedésre vonatkozó szabályok megszegésével többször túlzottan alacsonyan repült, majd az utolsó manőver során a repülőgép a kerekével elsodort egy 18 éves fiatalt. A kecskeméti lányt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter vitte kórházba.

A Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikája a család kérésére csütörtökön nem adhatott felvilágosítást a sérült ellátásáról, csupán annyit közöltek, hogy a lány állapota stabil és javul. A tanúvallomások alapján megalapozott a gyanú arra, hogy a férfi a veszélyhelyzetet szándékosan idézte elő – közölte a százados. A rendőrség légi közlekedés veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a pilóta ellen, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Fotó: MTI - Donka Ferenc

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram