Február 3. kedd, Balázs
2017. november 24., 15:27

Újabb sikert zsebeltek be a Nyugdíjas akták szereplői

A félegyházi közönséget már a premier alkalmával levette a lábáról a bűnmegelőzési szándékkal írt és bemutatott, de szórakozásnak sem utolsó Nyugdíjas akták című színházi előadás bájos és lelkes csapata. A fergeteges siker azóta számos alkalommal megismétlődött városszerte, a környező településeken és távolabbi városokban is. A napokban Hévízen, a Hetvenkedő hatvanasok címet viselő bűnmegelőzési vetélkedőn taroltak nyugdíjas szereplők, ahová a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság meghívására érkeztek.
IMG_2794.jpg (4029 x 2554 px)

A rendezvényen az idős korosztályt leginkább fenyegető veszélyekkel szembeni védekezési lehetőségekről adtak ízelítőt játékos formában a versenyzők. A csapatok 19 megyéből érkeztek, s közülük a kiskunfélegyháziak – közvetlenül a házigazda zalaiak mögött – a második helyen végeztek. A zsűri plusz pontokkal értékelte a félegyháziak erre az alkalomra készített pólóját.

A csapat tagjai és egyben a Nyugdíjas akták színházi előadás szereplői: Lestákné Éva, Tóthné Rózsa, Együd Ádám, Együd Marika, Marcényi Csaba, Vakulyáné Kati, Lantosné Magdi. A csapatot dr. Horváth-Rekedt Gréta címzetes rendőr főhadnagy, bűnmegelőzési előadó kísérte. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram