Február 3. kedd, Balázs
2017. október 04., 18:37

A lélek kalandjának megjelenítése fotókon

– Túl az emberélet útjának felén – szépsége mellett – egyre inkább foglalkoztat az élet egyszeriségének, megismételhetetlenségének drámaisága. A létezés, az itt lét perem vidékei, a határ-átlépések, „a már nem és még nem” átmenetei érdekelnek. Célom a létezőnek a múló idő általi megsebzettségének képi ábrázolása – mondta Dömötör Mihály festőművész, grafikus a „Hervadás szépsége” címmel megnyílt fotókiállításának megnyitóján a művelődési központban. A tárlatmegnyitón közreműködött Révész Róbert, Gulyás László és Gulyás Réka. A kiállítás október 24-éig látogatható.
DSC_0030.JPG (6016 x 4000 px)

Kiállításáról így vallott Dömötör Mihály: – A köznapi tekintet elől rejtve maradó, a már nem élő, de még létező virágokban rejlő esztétikumokat mutatom fel. A különleges szépség és a véglegesség paradoxonját sűrítettem a képekbe. A fotók a virágokat az életidőből képmásként egy más időbe a létidőbe emelik át. A fotózás során nem kellett távoli, egzotikus tájakra utaznom, de a lehető legnagyobb kalandot, a lélek kalandját éltem át. A kiállításban, mint képi esszében az egymásra ható képek – a jelenség felmutatásán túl – többletjelentéssel telítődve a létezés különös aspektusára, lényegére utalnak.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram