Február 3. kedd, Balázs
2017. március 31., 18:49

Amikor nyugodtabb, szebb az élet, akkor jönnek a vidámabb, élénk színek

Kürti Lászlónénak, a Holló László Képzőművész Kör egyik alapító tagjának nyílt tárlata március 31-én a Szakmaközi Művelődési Házban. Az alkotó munkáit Zsirmik István és Fődi Ágnes ajánlották a képzőművészet kedvelőinek figyelmébe. De nemcsak a művészről, a képekről szóltak megnyitójukban, hanem egy hangulatos, zenés összeállítással varázsolták ünneppé az eseményt. A kiállítás április 10-éig látogatható. \n \n
DSC_0004.JPG (6016 x 4000 px)

Kürti Lászlónét az 1960-as években nem engedték továbbtanulni. Rajzolni és festeni viszont nagyon szeretett, éppen ezért kereste a helyet, ahol képességeit fejleszteni tudja, kiteljesítheti vágyait. Így talált rá Kiskunfélegyházán a Móczár Károly-vezette képzőművész közösségre. A továbbiakról így fogalmazott Ancika: - Akkor belekóstoltam ebbe a műfajba, és úgy érzem, ezt nem lehet abbahagyni. Számomra nagyon fontos a természet és az ember kapcsolata. El kell árulnom azt is, hogy néha a természetet jobban szeretem, mint az embert. Eleinte sötét képeim voltak, ma már kezdek vidámabb színekkel is dolgozni. Ezt így hozta az élet. Vannak olyan élethelyzetek, amikor nem jönnek az ember kezére a narancssárga és vörös színek, és a sötétek válnak dominánssá. Amikor nyugodtabb, szebb az élet, akkor jönnek a jó, élénk színek.

s. r.
 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram