Február 3. kedd, Balázs
2017. február 25., 18:41

Félegyháziak a gulágon

Félegyháziak a gulágon – címmel tartottak előadást a Hattyúházban február 23-án. A rendezvényen időszaki kiállítás nyílt az 1944 és 1947 között, a Szovjetunióba hurcolt magyar kényszermunkások történetéről a városi könyvtár rendezvénytermében, a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) előestéjén.
gulag 003.jpg (4512 x 3000 px)

A zsúfolásig megtelt rendezvényteremben Gulyás László köszöntötte a megjelenteket. Köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal segítették a kiállítás létrejöttét és közreműködtek az emlékkönyv összeállításában, majd felkérte Kollár Lászlót, a Huszka József Hagyományőrző Egyesület titkárát a kiállítás megnyitására.

A gulágra elhurcoltak történetéről tartott előadást Hajagos Csaba, a Kecskeméti Katona József Múzeum muzeológusa és Molnár László történész.

A kutatások során katonai és egyházi levéltárakból, valamint egy napjainkban előkerült cirill betűs adatbázisból számos adat látott napvilágot. Tiszaalpár, Gátér és Bugac vonatkozásában sok következtetést vonhattak le a történészek a felkutatott halálozási adatokból. Az események feldolgozása során az érintettekkel, a túlélőkkel riportfilmek is készültek. Az előadásokon ezekből ismerhettek meg érdekes tényeket a jelenlévők.

Hamarosan egy könyv is megjelenik a gulág eseményeiről, annak félegyházi vonatkozásairól.

 

Kövessen minket a Facebookon is!
chevron-down linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram