Ónodi Árpád, a Rocktár vezetője és dr. Ónodi Izabella fogorvos, önkormányzati képviselő gyerekei, Rózsa és Máté mondják az asztali áldást: „Aki ételt, italt adott, annak neve legyen áldott!” Az asztalt szépséges öreg tányérokkal terítették meg, az előétel már az asztal közepén. Nemrégiben egy plusz teríték is felkerült, mert váratlan vendég érkezett. A feleség földije hazautazóban segítségre szorult: amíg az autóját javították, megpihent az ismerősnél. A családfő felszeli a kenyeret, a háziasszony áfonyapálinkát tölt a poharakba, miközben elmondja, hogy a böffsaláta (nálunk franciasalátaként ismert) az orjalevesben főtt zöldségekből készült. A leveshúst ezúttal nem darabolta bele, hanem házi reszelt tormával kínálja.

Míg az előételt kanalazzuk, megidézzük a szülők találkozásának – ma már feltétlenül sorsszerűnek tűnő – körülményeit.

Izabella távoli rokona is tagja volt annak a motoros csapatnak, akik Dévára látogattak el, majd a tervek szerint Kézdivásárhelyre mentek volna tovább. Végül azonban mindössze ketten vállalkoztak az útra, egyikük volt Árpi. Annyit tudtak, hogy a helyi fogorvos várja majd őket, és megmutatja a szállásukat. Árpi egy megtermett idős asszonyra számított, helyette egy pici, törékeny, de tűzrőlpattant fiatal lánnyal ismerkedett meg, aki kék szemeivel és ízes székely beszédével azonnal elrabolta a motoros rocker szívét. Nem is tagadja: szerelem volt ez, első látásra. Ráadásul viszonzásra talált. Egy ideig kétlaki életet éltek, de 2010-ben úgy döntöttek, hogy Kiskunfélegyházán alapítanak családot. És így lett.

Hamarosan megszületett Máté, majd jött Rózsika. Igaz, ő nem mindig elégedett a másodszülött státusszal. Mint szülei mesélik, egyszer, amikor elege lett bátyja korából adódó előjogaiból, kijelentette: „unom már, hogy mindig a Máté születik meg először!” Egyébként újságírói kérdéseim sem nyerték el a tetszését, szerinte inkább Gofriról, a tacskójukról kellene cikket írnom. Máté elmélkedő típus. Amellett, hogy imádja a rockzenét, de tekerőlanton is szívesen muzsikál, mindig dolgozik néhány projekten. Most többek között az iskolai jégpálya kialakításának részleteit készíti elő. Ha a program összeállt, diákönkormányzati tagként megfontolásra az iskola vezetősége elé fogja terjeszteni.

A reszelt tésztával tálalt orjalevest töltött káposzta követi a menüsorban, ami a család saját kemencéjében készült. Akkor került be, miután a pityókás kenyér elkészült. Ugyanis vétek lett volna veszni hagyni a maradék meleget. A háziasszony mázas cserépedénybe rakta a szármákat a füstölt nyúljának nevezett bordaporccal együtt, és az egészet bőven megszórta otthonról hozott szárított csomborral. Az edényt egész éjjelen át a kemencében hagyta. A végeredmény igazán fenséges lett.

A kemencét egyébként tavalyelőtt építették a belvárosi ház udvarán, a terasz végében. Egy kedves ismerős készítette el téglából, sárral és szalmával tapasztva, meszelve.

A szakszerű felfűtés Árpi munkáját dicséri. Először száraz rőzsével begyújtott, arra nyárfát, majd meggyfát rakott. Amikor elkészült a megfelelő parázs, széthúzta a sütőtér szélére. A kenyeret akkor lehet betenni, amikor kemence alján lévő samott tégla megkarcoláskor szikrázik. Ha a hőfok nem elég magas, a kenyér közepe nyers marad, ha viszont túl meleg, egyszerűen elég, akár lángra is kap. Márpedig nagy kár volna érte, mert Izabella kovásszal kelesztette, hagyományosan dagasztotta. Sütéskor a vastag kéreg feketére sül, amit megszegés előtt levernek a kenyérről.

Az étkezést kávé, és otthoni recept szerint készült aprósütemények koronázzák meg.  

Azt még nem döntötte el a család, hogy az idei karácsonyt itthon, vagy Erdélyben töltik. Néhány éve Kászonban vásároltak egy házat, ahova gyakran és örömmel mennek. A nagyszülők ott is, itthon is fontos szerepet töltenek be az életükben, és jól megfér egymás mellett a két kultúra és hagyománykör is.

– Ha itthon töltjük az ünnepet, Árpi szüleinek családi hagyományai szerint áll össze a menüsor, például halászlé és pacal szerepel a kínálatban. Ha hazamegyünk, az otthoni klasszikus karácsonyi ételeket fogyasztjuk. Ez szenteste általában sülteket jelent krumplipürével, és az elmaradhatatlan süteményekkel. Amikor elmegyünk az éjféli misére, a már elkészített töltött káposztát kihúzom a fával fűtött tűzhely szélére, így hazaérésig meleg marad. Úgy mondjuk ezt, hogy megesszük Mária radináját. Persze az ajándékozás sem marad el, a kisebb-nagyobb meglepetéseket a Jézuska hozza a fa alá. Mi mindig meglepjük egymást Árpival és a szüleinkkel is, a gyerekek pedig levélben mondják el az angyalkának a kívánságukat.

Ahhoz kétség sem fér, hogy Erdélynek külön helye van a család szívében. Ahogy mondják, az egy másik világ. Egymás szavába vágva mesélik az élményeket nagy kirándulásokról, emberekről, és van néhány medvés sztorijuk is. Például Miklósról, aki olyan gyakori látogató a Nyergestetőn, hogy az ott lakók nevet is adtak neki.

S bár nagyon szeretnek ott lenni, amikor Izabellát arról kérdezem, hol van az ő otthona, gondolkodás nélkül felel: itt, Félegyházán.

– Mondják, hogy az otthon ott van, ahol a családod. Engem ezen kívül is sok minden köt ide. Például az alföld, ami feledtetni képes velem az erdélyi hegyek hiányát. Amikor hazamegyünk, jó túrázni a havas csúcsok között, de számomra kedves az itteni táj kitárulkozása is. Aztán itt van a képviselőség, amit időközben nagyon megszerettem. Sokat segített ez a munka egy számomra újfajta kommunikáció elsajátításában: míg a harcias székely természet könnyen megharagszik ahelyett, hogy elmondaná a sérelmét, itt sokkal nyíltabbak az emberek. Az idő múlásával én is empatikusabb lettem. Úgy fogalmaznék, hogy 2014 óta felnőttem a feladathoz. Nagyon sokat köszönhetek Félegyházának! Ez a város befogadó volt velem. 

Tóth Timea