Az akarat és a lelkesedés ezúttal kevésnek bizonyult

Az akarat és a lelkesedés ezúttal kevésnek bizonyult
Küzdelmes mérkőzésen a hajrában maradt alul 3-0-ra, a megyei II. osztály északi csoportjának 20. fordulójában a Kiskunfélegyházi Vasutas. A félegyháziak ellenfele április 12-én a Ballószög SE volt, akik esélyesként ugyan, de a vártnál nehezebben szerezték meg a három pontot.
Borult a papírforma! Legyőzte a Kunszállás a KHTK csapatát

Borult a papírforma! Legyőzte a Kunszállás a KHTK csapatát
A Bács Megyei Kupa 4. fordulóját rendezték meg április 8-án, melyen a megyei I. osztályú Kiskunfélegyházi HTK az ugyancsak a megyei I-ben szereplő Kunszállás együttesét fogadta. A mérkőzés végig kiegyenlített játékot hozott. A vendégek a hajrában szerzett góllal végül 2-1-re győzni tudtak, így kiverték a KHTK-t a kupából.
Beindultak a pecások

Beindultak a pecások
A tavaszi napsütés a vízpartra csábítja a horgászokat. A megszállott pecások hajnaltól estig lógatják a zsinórt a sikerélmény reményében. Annak érdekében, hogy ne kelljen csalódottan távozniuk, a horgászvizek kezelői igyekeztek gondoskodni haltelepítéssel, és a környezetet rendbe tételével. A Balog tanyán sem történt ez másként.
Pezseg az élet a természettudományos laborban

Pezseg az élet a természettudományos laborban
Harmadik alkalommal rendeztek szakmai napot a gimnázium új, természettudományi laboratóriumában április 8-án. A kiskunfélegyházi tankerület igazgatójának, Mayer Tamásnénak megnyitója után dr. Róka András főiskolai docens „Az elektronok színháza” címmel tartott előadást a térség pedagógusainak. Ezt követően a félegyházi, kalocsai és a hódmezővásárhelyi középiskolai természettudományos laboratóriumainak...
Választottunk

Választottunk
Az országosan leadott szavazatok 86,27 százalékának összesítése után a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Bács-Kiskun megye 4. választókerületében Lezsák Sándor István (FIDESZ-KDNP) a szavazatok 90,1 százalékos feldolgozottságánál 54,09 százalékot szerzett. Őt követi Kollár László (JOBBIK) 21,28 százalékkal, a harmadik pedig Dr. Garai István Levente (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 18,07 százalékkal.
Csökkentette hátrányát az NBII-es kézilabdacsapat

Csökkentette hátrányát az NBII-es kézilabdacsapat
Magabiztos játékkal, 38-25-ös győzelmet ért el a Hajdúszoboszlói KSKE ellen az NBII Dél-keleti bajnokságában szereplő P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A félegyháziak végig uralták a találkozót és a győzelemmel kettő pontra megközelítették a Törökszentmiklóson botló, bajnoki éllovas Algyő csapatát.
7-0-ás győzelemmel tartja jó formáját a Kiskunfélegyházi HTK

7-0-ás győzelemmel tartja jó formáját a Kiskunfélegyházi HTK
Zsinórban a hatodik idei tétmérkőzésén is győzött a megyei I. osztályban szereplő Kiskunfélegyházi HTK. A félegyháziak a bajnokság 21. fordulójában, április 5-én a Kiskunhalas együttesét verték meg. A mérkőzést szoros első félidő után fölényesen nyerte meg a KHTK.
A korábbinál nagyobb a választási kedv Félegyházán

A korábbinál nagyobb a választási kedv Félegyházán
A 4-es számú választókerület 31 szavazókörében zavartalanul kezdődött reggel a voksolás. A délelőtt folyamán azt lehetett tapasztalni, hogy a 2010-es választásokhoz képest nagyobb a választók aktivitása. A 11 órás összesítés szerint a 73685 választásra jogosult közül 22 százalék járult az urnák elé. Általános tapasztalat, hogy a korábbinál nagyobb a fiatalok megjelenése.
Vért izzadva nyert a KHTK

Vért izzadva nyert a KHTK
A vártnál nehezebb mérkőzésen 2-1-re győzött a Bácsalmás PVSE ellen március 29-én a Kiskunfélegyházi HTK. A megyei I. osztályú bajnokság 20. fordulójában a félegyháziak a szervezetten védekező bácsalmásiak védelmét csupán a véghajrában törték fel, de a megszerzett három ponttal ideiglenesen befogták a holnap pályára lépő Híd SC csapatát, így holtversenyben vezetik a tabellát.
Őrzi második helyét a kézilabdacsapat

Őrzi második helyét a kézilabdacsapat
A Makói KC csapatát látta vendégül március 22-én a félegyházi sportcsarnokban a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. A mérkőzés esélyesének a tabella második helyén álló félegyháziak számítottak, annak ellenére, hogy a vendégeknél a 43 éves Vladan Matic, korábbi világválogatott, a szerb válogatott szövetségi kapitánya is bemutatkozott a csapatban. A fölényben játszó félegyháziak végül 37-33-as győzelmet...