Félegyházán találkoztak Móra István és Móra Ferenc leszármazottai

Félegyházán találkoztak Móra István és Móra Ferenc leszármazottai
Móra István és Móra Ferenc leszármazottait látta vendégül Kiskunfélegyháza május 17-én. A Móra-emlékévek program keretében megtartott rendezvény a művelődési központban kezdődött, ahol hat generáció képviselőit köszöntötte Kapus Krisztián polgármester. A Móra Ferenc Gimnázium tanulói ünnepi műsorral készültek az eseményre.
Három pontra növelte előnyét a Kiskunfélegyházi HTK

Három pontra növelte előnyét a Kiskunfélegyházi HTK
Fontos mérkőzést nyert meg a bajnoki címért folyó versenyfutásban május 17-én a Kiskunfélegyházi HTK. A KHTK a megyei I. osztály 27. fordulójában a Kecskeméti LC-t győzte le 3-2-re. A bajnoki címre ugyancsak esélyes Híd SC eközben némileg váratlanul vereséget szenvedett a Kalocsától, így a félegyháziak előnye három pontra nőtt üldözőjükkel szemben.
Négy győzelemmel kezdett a teniszcsapat

Négy győzelemmel kezdett a teniszcsapat
8-1-re győzött május 17-én az Országos Csapatbajnokság másodosztályában szereplő Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub. A félegyháziak ezúttal a fővárosi Építők TC-t győzték le hazai pályán. A teniszezők jelenleg százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot és esélyük van a csoportjuk megnyerésére.
Döntetlennel fejezte be a bajnokságot a Félegyházi ASI

Döntetlennel fejezte be a bajnokságot a Félegyházi ASI
Az elmúlt évekhez képest szerényebben teljesítményt nyújtva, de bennmaradt a Férfi Extra Ligában a Félegyházi Asztalitenisz Sportiskola. Az együttes tagjai az utolsó- számukra már tét nélküli – bajnoki fordulóban a Pénzügyőr SE I. ellen értek el 5-5-ös döntetlent. A találkozóra május 14-én a Kossuth Lajos Szakiskola tornacsarnokában került sor.
Nem találtak bombát az iskolaépületekben

Nem találtak bombát az iskolaépületekben
A rendőrség és a katasztrófavédelem kora délután befejezte bombakereső akcióját a három kiskunfélegyházi középiskolát érintő épületegyüttesben. Kiderült, hogy a riasztás hamis volt. Sem a bombakereső kutya, sem a speciális felkészültségű szakemberek nem találtak robbanó szerkezetet. A mezgés, közgés és a Constantinum Intézmény diákjai 14 órakor visszatérhettek osztálytermeikbe. A Mezőgazdasági és...
Ezüst „kezű” kézisek

Ezüst „kezű” kézisek
Felszabadult játékkal, magabiztos, 44-28-as győzelemmel fejezte be az NBII-es bajnokságot május 10-én a P&P Félegyháza kézilabdacsapata. Az együttes tagjai a találkozót követően az ezüstérmeiket is átvehették. A csapat a szezont 17 győzelemmel, két döntetlennel és három vereséggel; összesen 36 ponttal zárta.
Százévesen sincs idő a lustálkodásra

Százévesen sincs idő a lustálkodásra
Nagy volt a sürgés-forgás Pálmonostorán május 4-én Kasza Kálmánné tanyája körül. Erzsike nénit ugyanis családja mellett Rádiné Gémes Ildikó polgármester és a község plébánosa, Bajkó Zoltán is felköszöntötte 100. születésnapján. A helyi általános iskola diákjai egy rövid műsorral kedveskedtek a szépkorú hölgynek.
Megszerezte a második helyet az NBII-es kézilabdacsapat

Megszerezte a második helyet az NBII-es kézilabdacsapat
A Törökszentmiklósi KE kettes számú csapata ellen biztosította be a második helyét az NBII Dél-keleti csoportjában szereplő P&P Félegyháza. A félegyháziak május 3-án hazai pályán győztek 29-23-ra, így biztossá vált, hogy megelőzik a harmadik helyezett Kunszentmárton KSK csapatát. Az együttes játékosai a tervek szerint május 10-én, a Martfű elleni mérkőzésüket követően vehetik át az ezüstérmeket.
Most sem ismert a KHTK kegyelmet

Most sem ismert a KHTK kegyelmet
Továbbra is megállíthatatlan a Kiskunfélegyházi HTK a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. A félegyháziak május 3-án az utolsó helyezett Tiszakécske csapatát győzték le. Hat gólt szerezve kiütötték ellenfelüket, amivel a tabella élére ugrottak.
Önállóvá válásának 90. évfordulóját ünnepelte meg Gátér

Önállóvá válásának 90. évfordulóját ünnepelte meg Gátér
Kulturális műsorokkal, községi ünnepséggel emlékezett meg önállóvá válásának 90. évfordulójáról Gátér. A rendezvény keretében Gátér és a vajdasági Martonos között testvér települési megállapodást köttetett. A május elsejei programokkal késő estig várják a településre látogatókat.